Sajtószemle2010. szeptember 06, hétfőBombamerénylet Pakisztánban
19-én életüket vesztették Pakisztán északnyugati részén, amikor egy robbanóanyaggal megrakott furgon nekihajtott a rendőrség egyik épületének. Az áldozatok között van 4 gyermek és 11 rendőr. A merényletet tálib szélsőségesek hajtották végre, célpontjaik síita muszlimok voltak. A hétfői robbantás nem az első eset, múlt héten legalább 100-an haltak meg Pakisztánban az al-Kaida támadásai következtében.(BBC)
Az Egyesült Nemzetek Élelmezésügyi Bizottsága aggodalmát fejezte ki a közelmúltban bekövetkezett élelmiszer-árnövekedés miatt. Az árak hirtelen emelkedése következtében a szervezet találkozóra hívja a világ vezetőit szeptember 24-ére, hogy megoldást találjanak a problémára. A találkozó ötlete azután született meg, hogy Vlagyimir Putyin, orosz kormányfő bejelentette az orosz gabona exportjának tilalmát. Miután Oroszország a világ egyik legnagyobb gabonatermelője, ezért a tilalom jelentősen befolyásolhatja a gabonapiacot.(BBC)
Véget érhet a gyermekkatonák alkalmazásának időszaka Dél-Szudánban, miután a hadsereg bejelentette, hogy az év végére leszereli az összes gyermekkatonát. A Szudáni Felszabadító Hadsereg (SPLA) egy gyermekvédő ligát is létrehozott az ígéret betartatására. A kormány pedig ígéretet tett, hogy gondoskodik a gyermekek támogatásáról és iskolai oktatásáról.(BBC)
Kapcsolódó Corvinák: Afrika Szub-szaharai Afrika 2010. augusztus 30, hétfőElraboltak két orosz pilótát Darfúrban
A szudáni állami hírügynökség jelentése szerint két orosz pilótát raboltak el Szudán nyugati régiójában Darfúrban. A külföldieket vasárnap hurcolták magukkal ismeretlen fegyveresek Nyala városból. Ebben a hónapban ez már nem az első eset - a hónap elején fegyveresek két jordániai békefenntartót raboltak el, majd sértetlenül szabadon engedték őket. Feltételezések szerint az emberrablások oka a magas váltságdíjból befolyó pénz.(BBC)
Kapcsolódó Corvinák: Afrika Észak-Afrika 2010. augusztus 27, péntekKínába utazott Kim Dzsong-Il és fia
Észak-Korea vezetője májusi látogatása után idén másodszor utazott Kínába, de most az utódjául megjelölt harmadszülött fia, Kim Dzsong-Un is elkíséri - jelenti a dél-koreai hírügynökség, a Yonhap. Mostani látogatásának célja nem tisztázott, de a feltételezések szerint örökösét szeretné bemutatni szövetségesének.(BBC)Kim Dzsong-Il kínai útjával egyidőben Jimmy Carter, az Egyesült Államok korábbi elnöke is Észak-Koreába látogatott. Útjának célja az volt, hogy Aijalon Mahli Gomes amerikai állampolgár szabadon bocsátását kérje. A Dél-Koreában tanító angol nyelvtanárt áprilisban ítélték 8 év börtönbüntetésre illegális határátlépés miatt.(BBC)
Több tucat ember vesztette életét szerdán összehangolt robbantásos merényletek következtében Irakban. A támadás mintegy 2 órán keresztül zajlott és összesen 13 iraki város és települést érintett. A bombatámadások nem voltak váratlanok - az Egyesült Államok néhány napja jelentette be az iraki hadműveletek végét. (The New York Times)
Legalább 20-an életüket vesztették és 53-an megsebesültek, amikor Szomália fővárosában, Mogadishuban összecsaptak az Al-Shabaab harcosai a helyi erőkkel. Ali dhere, az iszlám lázadó csoport szóvivője elmondta, hogy a mostani támadással az Afrikai Unió katonáinak kiűzése volt a cél, akik támogatják a szomáliai átmeneti kormányt. A szóvivő nyilatkozatában kifejtette, hogy a harcok mindaddig folytatódni fognak, ameddig nem sikerült felszámolni az Afrikai Unió szomáliai misszióját. Jelenleg az Al-Shabaab az ország déli részét tartja ellenőrzése alatt.(CNN)
A szudáni hírügynökség (SUNA) jelentése szerint az ország a jövőben igénybe venné a nukleáris energiát villamosenergia-igényének fedezésére. A Szudáni Atomenergia Ügynökség elnöke nyilatkozatában elmondta, hogy a tervezés már 2010 elején megkezdődött és remélik 2020-ra megkezdődik az áramtermelés Szudán első atomerőművében. Szudán a munkálatokat a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség felügyelete mellett kezdte meg, mely szervezetnek 1958 óta tagja.(Africa News)
A Moscow Times (MT) honlapján beszámol a busheri erőmű szombati indításáról, az atomerőmű építésének előzményeiről, megemlítve az orosz állami vállalat, a Rosatom szerepét is a projektben. A Rosatom és az iráni kormány már 1992-ben megállapodott az erőmű megépítéséről, a szerződésben a cég 800 millió dollárért vállalta a munkát, amely azonban a folyamatos nemzetközi nyomás miatt jelentős késéssel fejeződött be. Az atomerőmű beindítása idén befejeződik és elkezdhet energiát termelni. Oroszország korábban megállapodást írt alá arról is Iránnal, hogy két fontos izotópot egészségügyi kutatások céljából átad a Perzsa-öböl menti államnak.(Moscow Times)
Támadás érte az afganisztáni Baghlanban szolgáló magyar Tartományi Újjáépítési Csoport (Provincial Reconstruction Team-PRT)konvoját. A támadás következtében az egyik magyar katona életét vesztette, egy másikat életveszélyes, további kettőt pedig súlyos sérülésekkel ápolnak a PRT táborában. A megtámadott konvoj az MH PRT 8. váltásának hazautazó állományához tartozott. (Honvédelmi Minisztérium)
Észak-Korea bejelentette, hogy sikerült megegyezésre jutni Kínával az atomprogram befejezését célzó nemzetközi tárgyalások folytatásáról - jelenti Észak-Korea hivatalos hírügynöksége, a KCNA. Kína, Phenjan egyetlen szövetségese sürgette a márciusban a dél-koreai hadihajó elsüllyesztésével megvádolt regionális hatalmat, hogy térjen vissza a tárgyalóasztalhoz és hagyjon fel konfrontatív magatartásával, mellyel Peking szerint csak tovább növeli a regionális feszültségeket. A KCNA jelentése szerint a két fél alapos, részletekbe menő tárgyalást folytatott a regionális helyzetről, a kétoldalú kapcsolataikról, a hatoldalú tárgyalások körüli közös aggodalmaikról, valamint az egész koreai-félszigetet érintő denuklearizációról.(Reuters)
Új-Delhi újabb megállapodást írt alá Moszkvával: a korábbi, 2008-ban rendelt 80 darab Mil Mi-17-es helikopter mellé további 59 harci gép jövőbeli érkezéséről számol be a RIA Novosztyi honlapja. Az új megrendelések mellett a két állam megegyezett arról is, hogy Oroszország felújítja az Indiai Légierő (IAF) kiöregedett Il-76-osait és MiG-29-es vadászgépeit is. A hírügynökség egy másik cikkében arról ír, hogy India több, mint 2 milliárd amerikai dollárt költ 40 Szu-30MKI vadászgépének felújítására, amelyet szintén orosz cégekkel együttműködve hajt végre. Az IAF jelenleg 100 darab Szu-30MKI repülővel rendelkezik és a tervek szerint a következő tíz évben további 170 vadászrepülőt szeretnének orosz licenc alapján legyártani.(RIA Novosti)
2010. augusztus 18, szerdaObama kritizálta a ruandai kormányt
"A demokrácia több, mint pusztán szabad választás" nyilatkozta a Fehér Ház pénteken kiadott közleményében. Míg Barack Obama gratulált Kagame elnöknek újabb hét évre szóló kinevezéséhez, több, a demokráciát csorbító tényezőre hívta fel a figyelmet. Paul Kagame a szavazatok 93%-át szerezte meg a ruandai elnökválasztáson, a választások alatt azonban két újság működését is felfüggesztették, több emberi jogi aktivistát is kiutasítottak az országból és korlátozták két ellenzéki párt szabad részvételét is. A Fehér Ház arra figyelmeztette az elnököt, hogy a stabilitás és prosperitás további fenntartása érdekében ne gátolja a politikai ellenzéket és a nyílt politikai vitát.(Africa News)
Kapcsolódó Corvinák: Afrika Szub-szaharai Afrika 2010. augusztus 11, szerdaKülföldi orvosokat lőttek le Afganisztánban
Afganisztán északi részén tíz ember holttestét találták meg, köztük három nőét. Az áldozatok egy keresztény segélyszervezettel dolgoztak szemészként. A beszámolók ellentmondásosak: az első jelentések szerint a csoportból hatan németek, időközben azonban az egyik amerikai orvosi misszió vezetője közölte, hogy a halottak közül hatan amerikaiak, ketten külföldi állampolgárok - az egyikük német. Az AP hírügynökség információi szerint az orvosok éppen egy nurisztáni szemklinikán tett látogatásról tértek vissza, mikor a támadás érte őket.(Der Spiegel)
Hétfőn Ruandában megkezdődött az elnökválasztás, de szakértők nem jósolnak meglepetést az eredményt illetően. Az 1994-es népirtás óta hatalmon lévő elnök, Paul Kagame pozíciója nagyon stabil, 1993-ban a szavazatok 95%-át szerezte meg, és a mostani választáson sincs esélyes kihívója. Az ország lakossága elégedett elnökével, aki szerintük stabilitást és gazdasági növekedést hozott Ruandának. Az elnököt azonban sok bírálat is éri, amely szerint ellehetetleníti politikai ellenfeleit és aláássa a demokráciát Ruandában. (BBC)
Dél-Ázsia
Délkelet-Ázsia, Ausztrália és Oceánia
Észak-Amerika
Európa
Kelet-Ázsia
Közel-Kelet és Észak-Afrika
Latin-Amerika
Magyarország
Oroszország és FÁK-térség
Szubszaharai Afrika
Energia és környezetvédelem
Fegyverkezés és non-proliferáció
Globális kihívások
Konfliktusok
Nemzetközi jog
Nemzetközi szervezetek
Terrorizmus
Továbbiak...