A bel-és igazságügyi együttműködés a 70-es években jelent meg, mint kormányközi egyeztetési forma a kül- és biztonságpolitikához hasonlóan. A három részből álló TREVI csoport lehetőséget adott a tagállamok bel- és igazságügyi minisztereinek, hogy információt és tapasztalatokat cseréljenek, valamint egyezményeket fogadjanak el az Európai Tanács igénybevétele nélkül. Az 1970-es években különösen aktuálissá vált egy ilyen együttműködési forma, hiszen Európa jelentős részét olyan terrorcsoportok fenyegették, mint a német Vörös Hadsereg Frakció első és második generációja, az olasz Vörös Brigádok, vagy a müncheni olimpiai játékokon túszokat ejtő Fekete Szeptember. Nyilvánvalóvá vált, hogy a belső terrorizmus és a szervezett bűnözés nem ismer országhatárokat. Rónyai Rita Belügyi Szemlében megjelent A terrorizmus elleni küzdelem az Európai Unióban I. című cikke szerint az Európán kívüli terrorcsoportokkal hallgatólagos megegyezés született titkosszolgálati módszerekkel, így egy ideig sikerült elodázni a terrorizmus külső fenyegetésként való értékelését egészen a 90-es évek közepéig (Rónyai [2004] 94).

Az egységes belső piac kiépülése a személyek és áruk szabad áramlásával olyan biztonsági kihívást jelentett, amely a bel- és igazságügyi együttműködés további elmélyítését kívánta meg. A Maastrichti Szerződésnek köszönhetően kialakult a hárompilléres struktúra. A Maastrichti szerződésben a harmadik pilléres politikákhoz két csoport tartozott. Az első csoportba tartoztak azok a politikaterületek, amelyek az Amszterdami Szerződésnek köszönhetően átkerültek a az első pillérbe, mint például a menekültügyek, a bevándorlás, a külső határok őrizete és általában a harmadik országok állampolgáraival szemben folytatott politika. Az „klasszikus" harmadik pilléres politikákhoz tartozott a rendőri együttműködés, a nemzetközi csalások elleni küzdelem, az igazságügyi együttműködés, a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni küzdelem. Ezen a területen a jogalapot először tehát az Amszterdami, majd legutóbb a Lisszaboni Szerződés változtatta meg. Az Amszterdami Szerződés által a nem „klasszikus" harmadik pilléres politikák átkerültek az első pillérbe, a Lisszaboni Szerződésnek köszönhetően pedig a pilléres struktúra megszüntetésével az összes bel- és igazságügyi politikaterület az elsődleges jog részévé vált. Ez formailag úgy nyilvánult meg, hogy a tamperei EU csúcs által megfogalmazott „szabadságon, biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség" elnevezés lett az Európai Unió Szerződésének IV. címe A vízumokkal, menekültügyekkel, bevándorlással kapcsolatos és a személyek szabad mozgására vonatkozó politikák elnevezés helyett. Az igazságügyi együttműködés polgári és büntetőügyekben, valamint a rendőri együttműködés keretében megfogalmazott célok, az állomány közös képzése, a szervezett bűnözés elleni összehangolt fellépés, a releváns információk gyűjtése és tárolására vonatkozó elvek lettek a legfontosabb új elemek a Szerződésben.

2009 decemberében befejeződött a Hágai Program , amelynek kiértékelése során - ahogy azt Kádár Andrea Beatrix az Európai Tükörben megjelent cikkében bemutatja - kiderült, hogy nagyrészt az első pilléres politikákra vonatkozó célok valósultak meg, a harmadik pilléres politikák közül a terrorizmus elleni küzdelem területén történt jelentősebb előrelépés. A svéd elnökség által prezentált Stockholmi Program egy nyitott és biztonságos Európát kíván megvalósítani, amely az európai polgárok érdekeire, szükségleteire és védelmére koncentrál. A Stockholmi Program európai parlamenti vitája során is a biztonsági kérdések és az alapvető jogok tiszteletben tartásának egyensúlyához kapcsolódtak a hozzászólások. Zbigniew Cichon, lengyel európai parlamenti képviselő a migrációs politika kapcsán megjegyezte, hogy nem szabad új falakat építeni Európában, mert ez tragikus következményekkel járna nemcsak az egyénekre, de a családokra nézve is. Az Európai Egységes Baloldal- Északi Zöld Baloldal képviselőcsoport tagja, Dimitrios Papdimoulis szerint a bevándorlás emberi jogi kérdés, amelyet gyakran félresöpörnek a biztonsági érdekek.

A Stockholmi Program az Európai Menekültügyi és Bevándorlási Paktumot tartja mérvadónak ezen a területen, kiemelt prioritásként kezeli az illegális bevándorlás elleni küzdelmet, főleg a déli határokon. Fontosnak tartja, hogy a belügyi együttműködés a külső dimenzió figyelembe vételével összhangban valósuljon meg. A külső dimenzió ebben az esetben a megfelelő szomszédságpolitikát jelenti, a jó kormányzás, a stabil, demokratikus intézményrendszer kiépítését jelenti az államkudarc közelébe került országokban, nehogy azok a szervezett bűnözés, vagy a terrorizmus táptalajává váljanak.

A Stockholmi Program megnevezi azokat az eszközöket, amelyek elengedhetetlenek a célok teljesítéséhez: kölcsönös bizalom, új jogszabályok elfogadása, koherencia a külső és belső dimenzió között, hatékony kommunikáció, a civil társadalommal való dialógus, a jelenlegi pénzügyi háttér biztosítása a politikaterület céljainak megvalósításához.
A Stockholmi Program emberközpontúsága a terrorizmus elleni küzdelemben is új megközelítést alkalmaz, amelyet leginkább Alexandra Gheciu Securing Civilization? (Gheciu [2008] 39) című könyvében bemutatott befogadó megközelítéssel lehet leírni. Eszerint a terroristák „eltévelyedett" emberek, akik hibát követtek el. A terrorizmus a szegénységre, a társadalmi perifériára történő kerülésre vezethető vissza. A Stockholmi Program a jelenség gyökerét igyekszik megragadni azzal, hogy a különbségek tiszteletben tartását, a legsebezhetőbb társadalmi csoportok védelmét támogatja. A terrorista csoportok bővülését teszi lehetővé, hogy a társadalom perifériájára került csoportok egy része fogékony a radikális eszmékre, és kész ezeket az eszméket tettekre váltani. A terrorizmus ezen megközelítése aktuális a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai évében.
A Stockholmi Program szerint biztosítani kell az egyének jogainak védelmét az információs társadalomban és adatvédelmi garanciákkal kell megóvni az egyén privát szférához való jogait. A nemrég új fordulatot vett, Európa és az Egyesült Államok közötti banki adatok átadásáról szóló párbeszéd rávilágít arra, hogy mennyire eltérően gondolkodik az európai integráció a biztonság és az alapvető jogok közötti megfelelő egyensúlyról. A banki adatok továbbítása a terrorizmus finanszírozása elleni harc újabb lépcsőfoka lett volna. A terrorizmus finanszírozása elleni harc során elfogadható polgári szabadságjogi korlátozások eltérő megítélése nemcsak a transzatlanti színtéren jelentenek törésvonalat, hanem az Unió intézményei között is. Az európai állampolgárok adatainak védelméről szóló ügy miatt szembe került egymással az Európai Parlament és az Európai Bizottság, majd pedig a Parlament és a Tanács. Ebben a vitában az Európai Parlament a megfelelő biztonsági intézkedések és az alapvető jogok közötti egyensúly fenntartását támogatta. 2006-ban látott napvilágot az a hír, hogy a belgiumi székhelyű Nemzetközi Bankközi Pénzügyi Telekommunikációs Társaság (SWIFT) európai állampolgárok banki adatait továbbítja az Egyesült Államok hatóságainak. Ezzel nyilvánvalóan megsértette az európai adatvédelmi elveket, és emiatt a közösségi politika napirendjére került. 2007-ben egyezett meg az Egyesült Államok és az Unió abban, hogy a továbbított adatokat kizárólag a terrorizmus elleni harcban használják fel. 2009 szeptemberében az Európai Parlament felkérte az Európai Bizottságot, hogy tárgyalja újra az Egyesült Államokkal a banki adatok továbbításának kérdését. A Lisszaboni Szerződés megnövelte az Európai Parlament hatáskörét a nemzetközi egyezményeket illetően, ugyanis megadta a blokkolás jogát az intézménynek, amelynek bekövetkezése esetén újra kell tárgyalni az adott szerződést. Az Európai Parlament éreztette is megnövekedett hatalmát, amikor 2010. február 11-én 378 képviselő szavazott az adatok átadását lehetővé tevő ideiglenes megállapodás ellen, és 196 mellette.

Összefoglalásként elmondható, hogy a Stockholmi Program is egy újabb lépcsőfok afelé, hogy visszaálljon a megfelelő egyensúly a biztonsági kérdések és az emberi jogok védelme között 2001. szeptember 11, a 2004-es madridi és a 2005-ös londoni merényletek sokkja után.

Nem internetes források:

Gheciu, Alexandra [2008]: Securing Civilization? The EU, NATO, and the OSCE int he Post-9/11 World. Oxford University Press, Oxford

Rónyai Rita [2004]: A terrorizmus elleni küzdelem az Európai Unióban I. In: Belügyi Szemle. 52/2. Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, Budapest