A 2010. augusztus 16-án megjelent Pentagon jelentés szerint „Kína hosszú távú, átfogó programot folytat fegyveres erői kapacitásának megnövelésére, hogy azok képesek legyenek az ország összes felségterületének állandó védelmére". A jelentés közzététele turbulens időkben érte a kínai vezetést. Az év elején a dalai láma látogatása, az állítólagos kínai hackertámadások, a kereskedelmi viták és a Tajvannak szánt amerikai fegyverek negatívan érintették a kínai-amerikai viszonyt. Nyáron a Kelet-Ázsia feletti befolyás kiterjesztése nyitott új frontot a két ország közötti rivalizálásban.

részletek

A hidegháború végének közeledtével egyre világosabbá vált, hogy a bipolaritáson és ideológiai ellentéten alapuló nemzetközi biztonsági architektúra nem lesz képes az új típusú kihívásokat kezelni. A globalizáció, az iparosítás, a technikai fejlődés, az egyre nagyobb mértéket öltő urbanizáció, a túlnépesedés valamint a konzumerizmus olyan folyamatokat indított el, melyeket már nem lehet államhatárokon belül tartani és megoldani. A 20. század végének közeledtével egyre láthatóbbá vált, hogy a környezeti problémák globális méreteket öltenek. Az államok felismerték, hogy a környezetet ért kihívások érintik a szomszédos, bizonyos esetekben a távolabb fekvő államokat is. A vesztfáliai típusú államok azonban természetüktől fogva idézték elő ezeket a problémákat, és akadályozták megoldásukat, megelőzésüket, hiszen a rendszer logikája éppen arra a territoriális elvre épül, mely szerint az állam saját területéért felel, nem pedig máséért (Strange, 1999). A kizárólagos joghatóság, a szuverenitás és a be nem avatkozás elve, mely a mai nemzetközi viszonyok alapját képezi, mint gátolják az államok globális összefogását ezen a téren. Az államoknak azonban fel kell ismerniük, hogy „a környezeti szektor a biztonsági szektorhoz kapcsolódott” és a természet alátámasztja gazdaságunkat, ezáltal társadalmunkat és politikai stabilitásunkat (Myers, 2007). Amennyiben a környezeti forrásaink csökkennek, degradálódnak, az állam biztonsági faktora is csökken, ami gazdasági destabilizációhoz, politikai ellentétekhez, társadalmi feszültségekhez is vezethet (Myers, 2007). Noha a környezeti biztonság nem új keletű fogalom, hiszen az államok létezésük óta arra törekednek, hogy természeti erőforrásokban gazdag területeket birtokoljanak, mégis egyes előrejelzések szerint a 21. század lesz az, amelyet leginkább meghatároz a természeti erőforrásokért való küzdelem.

részletek

Miért vezényel ki Magyarország katonai egységeket Afganisztánba, miért vesz részt egy olyan konfliktus rendezésében, mely határaitól rendkívül távol van és a hazai biztonsági helyzetet is látszólag csekély módon befolyásolja? Jelen elemzés célja, hogy leírja azokat a jogi érveket, melyeket nemzetközi dokumentumok és annak alapján magyar jogszabályok, határozatok fogalmaznak meg az afganisztáni szerepvállalás mellett. Ezek után az elemzés röviden bemutatja katonák külszolgálatba küldésének döntéshozatali folyamatát.

részletek

Az Obama-adminisztráció első éve alatt igen sokat hallhattunk az új hangvételű washingtoni külpolitikáról és a Bush-éra során megszokott gyakorlattal való szakításról. Obama elnök számos új és ambiciózus külpolitikai kezdeményezéssel vágott neki hivatali idejének. Meghirdette a nukleáris fegyverektől mentes világ programját, a tervek szerint regnálása alatt az Egyesült Államok ki fog vonulni Irakból, és inkább Afganisztánra összpontosít majd, be akarta záratni a guantanamói fogolytábort, és 2009 szeptemberében módosította a kelet-európai rakétavédelemre vonatkozó terveket is. (Az itt felsorolt kezdeményezéseken kívül nyilván még egy sor más kezdeményezést meg lehetne említeni - Oroszország, Kuba, Kína, stb. - itt csupán néhány lényegesebb példát emeltem ki. Részletesebb listáért lásd: Brzezinski, Zbigniew: From Hope to Audacity. Foreign Affairs. Vol. 89. No. 1.January-February 2010.) Természetesen igen nagy médiafigyelem kísérte Washington új Közel-Kelet-politikáját is, különösen ami az adminisztráció Iránnal kapcsolatos új stratégiáját illeti. Sok mindent láthattunk az új amerikai elnöktől ezen a téren is: a Noruz-üzenetet a perzsa újév alkalmából, a Teheránnal való közvetlen diplomáciai tárgyalások sürgetését (Lásd Obama kampányhonlapjának vonatkozó szövgét) , az iszlám világnak címzett kairói beszédet, amelyben Obama megfogalmazta az Izraellel és az arab világgal szembeni egyenlő mértékű elköteleződést a közel-keleti békefolyamat kapcsán. A Fehér Ház ezen kívül igyekezett igen óvatosan fogalmazni a nyáron megtartott iráni elnökválasztások kapcsán, erőfeszítéseket tett Izrael visszafogására annak érdekében, hogy Tel-Aviv nehogy légicsapást indítson az iráni nukleáris létesítmények ellen. A Bush-adminisztrációhoz képest egy megértőbbnek és empatikusabbnak mutatkozó amerikai külpolitikát és Irán-politikát láthattunk. Mintha tényleg valamiféle változás következett volna be - retorikában legalábbis mindenképpen, és ez Irán kapcsán különösen érezhető volt. A következőkben azonban igyekszem felvázolni azt a jövőre vonatkozó forgatókönyvet, amely cáfolja, hogy valóban hosszú távú és gyökeres változás következett volna be Iránnal kapcsolatosan Washingtonban. E gondolatmenet hipotézise szerint a kontinuitás lehetősége ugyanúgy ott rejlik az Obama által támogatott nyitás politikájában is, sőt mostanára már igen egyértelmű jelei vannak a folyamatosságnak. A téma aktualitásából fakadóan csupán a relevánsabb nemzetközi sajtó híreire és cikkeire támaszkodhattam e munka megírása során.

részletek

 Bevezető: Nukleáris reneszánsz?

részletek