Biztonságpolitikai Szemle

A világban egyre inkább felismerik a különböző államok, hogy energiaellátásuk folyamatos és stabil biztosítása nagyon fontos tényező külpolitikájukban. Mára prioritást kapott a biztonságpolitikai kihívások között az energiabiztonság fogalma, az energiahordozókkal való megfelelő, folyamatos és stabil ellátottság. A mai technológiai fejlettség, illetve az egyre energiaigényesebb gazdasági növekedés a világ több pontján azt igényli, egyre több elérhető energiaforrás bevonását követeli meg nemcsak az úgynevezett fejlett világban, de egyre inkább a korábban fejlődő országoknak nevezett területeken is (ennek legfontosabb példája a ma már világhatalomnak számító Kína).

A mai világ legfontosabb energiahordozói továbbra is a szénhidrogének, a kőolaj és a földgáz, amelyekből egyre nagyobb mennyiségben van szükségük az egyes államoknak jelenlegi fejlődési ütemük, vagy pedig fejlettségi állapotuk fenntartásához. Éppen ezért energiabiztonságuk szavatolása mára az egyik legfontosabb állami és közérdek. Azonban e nyersanyagok forrásai korlátozottak, és lelőhelyeik csak bizonyos területeken találhatóak meg, legnagyobbrészt a konfliktusok sújtotta Közel-Keleten.

Az Európai Unió szintén egyre fontosabbnak tartja energiaellátásának biztosítását, illetve azt, hogy az energiaforrásait lehetőleg diverzifikálni tudja. A gázszállításait eddig főleg Oroszországgal bonyolító, kőolajat a Közel-Keletről és Oroszországból importáló európai országok meglehetősen függő viszonyba kerültek a szállítóiktól. Ezt jól mutatta az 1973-as nagy olajválság, amikor az „olajfegyver" bevetése miatt az európai államok is súlyos gazdasági problémákat kellett, hogy átéljenek. Ez és a későbbi válságok is megmutatták, hogy az egyoldalú függés, az egy szállítótól, vagy egy vonalon, vezetéken történő import kiszolgáltatja Európát a kitermelő és transzfer országoknak. Ennek kiküszöbölésére az európai államok, illetve az Európai Unió nagy projektekbe kezdett bele. Azonban nem csak a fejlett importőr országok törekednek a szállítási útvonalak diverzifikálására, hanem az exportőr országok is, hiszen ezáltal a tranzit-országokkal kialakuló feszültségek, a z egyes instabil területeken történő problémák, vagy egyéb más események esetére több forráson keresztül is biztosítják az energiahordozók kijuttatását és az ország bevételeinek állandóságát.

Törökország földrajzilag pontosan egy olyan területen helyezkedik el, amely összeköti a kőolaj-és földgázkészletekkel rendelkező területeket a fejlett államokkal, elsősorban Európával, illetve a tankereken történő szállítás esetén az Egyesült Államokkal. Ugyan a különböző vezetékek építése leginkább az utóbbi másfél évtizedre koncentrálódott, valójában a török tengerszorosok már igen hosszú ideje biztosították a szovjet és később az orosz, a kaukázusi és a Kaszpi-tengeri területek energiahordozóinak nyugatra szállítását. Ez a földrajzi pozíció összekapcsolódik azzal a ténnyel is, hogy a török állam képes politikailag stabil viszonyokat teremteni, és bár léteznek terroristacsoportok a török területeken, a kurd állam elnyomó intézkedései a kurdokkal szemben szintén feszültséget kelt, mégis a Törökországon keresztül való kőolajszállítás sokkal biztonságosabb feltételekkel tud megvalósulni, mint a háborús Irakban, a szeparatista Csecsenföldön, vagy az instabil Afganisztánban. Törökország, mint az Európai Unió tagjelöltje, ugyanakkor a NATO stabil tagja, Iránnal szemben politikailag egyértelműen elfogadható az Egyesült Államok számára is az olajszállítmányok kiindulópontjaként, vagy tranzitországaként.

Törökországon a következő kőolaj-és földgázvezetékek haladnak keresztül, illetve tervezik a jövőbeli megvalósításukat:

Nabucco földgázvezeték

Irán (Tabriz)-Törökország (Ankara) földgázvezeték
Baku-Tbiliszi-Erzurum, vagy dél-kaukázusi földgázvezeték

Transz-kaszpi földgázvezeték

Arab Gázvezeték
(Törökország (Karaçabey)- Görögország (Komotini) földgázvezeték)

Baku-Tbiliszi-Ceyhan kőolajvezeték
Transz-anatóliai kőolajvezeték

Jelenleg a legambiciózusabb projekt a Nabucco-vezeték megépítése, amely Törökországot kapcsolná össze Ausztriával. A Bécs melletti tározók biztosabbá tudnák tenni Európa, de különösen a közép-és kelet-európai térség gázellátását, hiszen a jelenleg létező egyetlen, az orosz földgázforrás helyett bevonna egy Oroszországtól független, a szállításokat több forrásból biztosító vezetékrendszert. Ennek jelentősége az, hogy csökkentené az EU keleti területeinek, így az egész EU-nak az energiafüggőségét Oroszországtól, biztosítva egy alternatív ellátási útvonalat. Nagyon fontos, hogy több forrás állna így az európai országok rendelkezésére a Közel-Keletről és a Kaukázus, illetve Közép-Ázsia térségéből.

1. Először is a már létező nagy kapacitású, az azerbajdzsáni fővárost, Bakut, Tbiliszin (Grúzia) át a kelet-törökországi Erzurummal összekötő földgázvezeték adná a szállítások északi forrását. Az azeri készleteket a tervek szerint a Bakut a türkmén Türkmenbaşival összekötő Transz-kaszpi vezetéken keresztül türkmén és kazah gáz is kiegészítené. Azonban ezek a tervek még korántsem valósultak meg. Az oroszok, érezve, hogy jelentősen veszítettek pozícióikból megkezdték az alkudozást a türkmén és kazah vezetőkkel, akikkel végül megegyeztek, hogy a földgázt az orosz vezetékeken keresztül juttatnák el Európába. Ennek következtében még nem látható előre, hogy valaha megvalósul-e ez az elképzelés, és ha igen akkor milyen időtávlatban. [2]

A másik vezeték, amely a tervek szerint a Nabucco szerves részét képezné, az az iráni Tabriz városát Ankarával összekötő vezeték lenne. A kaukázusi vezetékkel az iráni földgáz Erzurummal kapcsolódna össze, így onnantól kezdve közösen indulna el a gáz Ankara felé. Az Irán-Törökország vezeték már 2001 óta létezik és több száz millió köbméter gáz szállítására került sor rajta keresztül, megtöbbszörözve a török kormány tranzitból származó nyereségeit, illetve a két ország kereskedelmének értékét. [3]

Létezik egy tervezet a Nabucco-vezeték harmadik forrásáról, amely Egyiptomból indulna ki és Jordánián Libanon és Szírián keresztül egészen a török Erzurum városáig érne el. Ugyan ennek még csak bizonyos szakaszi készültek el, de a tárgyalóasztalnál már megállapodás született a vezetékek megépítéséről. Ezzel az egyiptomi, és szíriai jelentősebb készletek számára is út nyílna az európai piacokra, ahol nagy a kereslet a földgázra. Ehhez az útvonalhoz a további tervek szerint csatlakozna a háborús Irak is.[4]

A Nabucco egyes forrásai tehát Erzurumnál kapcsolódnának össze, és Ankarán keresztül haladnának Európa felé. A vezetékrendszer a korábbi tervek szerint Isztambulon keresztül haladt volna, azonban végül úgy döntöttek, hogy annál délebbre, Karaçabeytől kiindulva a már létező vezeték vonalán, és arról még Törökországban lefordulva valósul meg a vállalkozás. Az eredeti tervek szerint a Nabucco-vezeték Erzurumot kötné össze a Bécs mellett található Baumgartennel, áthaladva Bulgárián, Románián és Magyarországon. Ugyan léteznek egyéb az eredetileg tervezett útvonallal versengő elképzelések is, amelyek Olaszország felé tervezik a vezetékek kiépítését, vagy pedig a Nyugat-Balkánon keresztül Ausztriába, ugyanakkor Törökország fontos szerepe megmaradna ezek esetében is. Ebben az esetben a már használatban lévő Karaçabey- Komotini vezetékrendszer kihasználása következne be.

1 Forrásai, illetve ellátó útvonalai olyan politikailag instabil, illetve problémás területeken haladnak keresztül, mint Libanon, a szír, a török, illetve az iráni kurd területek. A vezetékek ki vannak téve egyes terrorcsoportok támadásainak, így az iráni szakaszt már többször is felrobbantotta a kurd PKK.

2. Főleg az Egyesült Államok részéről éri kritika tervezetet és Törökországot is a program keretében kialakuló együttműködése miatt Szíriával és Iránnal.

A Kék Áramlat annak a vezetékrendszernek a törökországi és Fekete-tengeri szakasza, amellyel a tervek szerint az orosz gáz diverzifikált útvonalon tudná ellátni Európát, illetve Törökországot. Eddig a török területekre az orosz gáz csak nagy kerülővel tudott eljutni, azonban a megkezdett és részeiben már be is fejezett projekt közvetlen vezeték-kapcsolatot létesít a két ország között.

A vezetéknek orosz szemszögből kettős célja van: Egyrészt ellátni a nagyigényű Törökországot, másrészt útját állni a Nabucco fejlesztési lehetőségeinek és Magyarországig kiépíteni egy vezetékrendszert, amely elláthatja Európát.

A Kék Áramlat és a Nabucco versengése már ma is megfigyelhető, és valószínűleg a két projekt kivitelezésében való előrelépés után még további viták alakulhatnak ki. Oroszország egyértelmű érdeke, hogy Európa legfőbb beszállítója maradjon, ezért mindent megtesz a Kék Áramlat sikeréért. Azonban a Nabucco célja pontosan az orosz befolyás kiküszöbölése lett volna, ezért az EU és Brüsszel harcolni fog a Nabucco megvalósításáért. A Kék Áramlat kritikája is pontosan ebből következik, hogy Európát továbbra is kiszolgáltatottan hagyja Oroszországgal szemben, így az energiabiztonság alapvető követelményeit sem teljesíti.

Ugyanakkor a Kék Áramlat sem egy teljesen lefutott játszma. Egyes európai uniós országok is kiállnak megépítése mellett, többek között Olaszország. Az olasz kormány be is szállt a Déli Áramlat nevezetű „alvezeték" megépítésének terveibe. Eszerint az orosz gáz a Balkánon keresztül egyenesen Olaszországba jutna el egy vezetékrendszeren keresztül. Fontos kérdés Törökország számára is, hogy a Kék Áramlat valóban megépül-e hiszen bizonyos tervek szerint a Fekete-tengeren keresztül az orosz szénhidrogén egyenesen Bulgáriába juthatna, így elkerülve Törökországot.

Törökország már hosszú ideje közvetítő szerepet tölt és töltött be a szovjet és orosz kőolaj Európába szállításában. Azonban a tengerszorosok az áthaladó hajóforgalom miatt túlterheltté váltak és alternatív megoldás kellett a frissen felfedezett kaszpi térség olajkészletének szállításához. Ennek biztosítására épült a Baku-Tbiliszi-Ceyhan kőolajvezeték, amely szintén Azerbajdzsánból kiindulva, Grúzián át a Törökországba, ott is a Földközi-tengeri kikötővárosba, Ceyhanba juttatja az azeri olajat. A 2005-ben megnyitott vezetékben csak 2006-ra érkezett meg az olaj Ceyhanba. A tervek szerint a gázvezetékhez hasonlóan a Transz-kaszpi gázvezetékhez, megépülne egy olajvezeték is, amely kazah olajat szállítana a török kikötőig. [6]

Megkezdődtek a munkálatok egy másik olajvezeték körül is, amely a Fekete-tengeri Samsunt, szintén Ceyhannal kötnék össze. A 2010-re működésképes vezetéken keresztül orosz olajat szállítanának a Fekete-tengertől kiindulva. [7]