Sajtószemle
2010-07-26 23:47:01 2010. július 26, hétfő
Guinea is küld békefenntartókat Szomáliába
Az Afrikai Unió pénteken bejelentette, hogy Guinea is kész csapatokat küldeni Szomáliába és ezzel csatlakozni az Afrikai Unió szomáliai missziójához (AMISOM). Az ígéret Ugandában hangzott el, ahol több mint 30 ország vezetője találkozott, hogy megvitassa a Szomáliával kapcsolatos teendőket. Jelenleg 8000 katona tartózkodik Szomáliában az Afrikai Unió keretein belül, de eddig csak Uganda és Burundi volt kész résztvenni az AMISOM akciójában. Az Afrikai Unió azonban már kérést intézett Dzsibuti, Nigéria, Malawi és Ghána vezetőihez is, hogy ezen országok is küldjenek békefenntartókat Szomáliába.(Africa News)
2010-07-22 23:29:08 2010. július 22, csütörtök
Koszovó függetlensége nem sérti a nemzetközi jogot
A hágai Nemzetközi Bíróság csütörtökön meghozta döntését Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltása ügyében. Az ítélet szerint Koszovó kiválása Szerbiából nem sértette a nemzetközi jogot, így az nem volt illegitim. A bírói testületben 10-en álltak ki Koszovó függetlensége mellett, míg 4-en a szerb álláspontot képviselték. Az ítélet kihirdetése után Fatmir Sejdiu koszovói elnök országának szélesebb elismerését kérte, míg a szerb elnök leszögezte, hogy Szerbia továbbra sem hajlandó elfogadni Koszovót független államként.(BBC)
2010-07-21 21:42:01 2010. július 21, szerda
Kína világelső az energiafelhasználásban
A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) hétfőn nyilvánosságra hozott jelentése szerint az energiafelhasználás terén Kína a tavalyi évben megelőzte az Egyesült Államokat. Az ázsiai nagyhatalmat a gazdasági világválság sem tudta visszafogni: 2009-ben 2252 millió tonna kőolajjal azonos értékű energiát (szenet, kőolajat, nukleáris energiát, földgázt és vízenergiát)használt fel. A jövőben Peking jóval befolyásosabb szerepet tölthet be a globális energiapiacokon.(CNN)
2010-07-21 21:40:04 2010. július 21, szerda
300 halott lázadó Szudánban
A szudáni média vasárnapi jelentése szerint az utóbbi időben legalább 300, az Igazság és Egyenlőség Mozgalomhoz (JEM) tartozó lázadó veszítette életét Szudán Darfúr régiójában, míg a kormányerők 75 katonát vesztettek az összecsapásokban. Békefenntartók is megerősítették, hogy a JEM és a kormány katonái a múlt héten két-három alkalommal is összecsaptak. Ezen összetűzések egyre erősödnek, mióta májusban a felek felfüggesztették a béketárgyalásokat. A feszültség tovább nő azóta, hogy a Nemzetközi Bűntetőbíróság elfogatóparancsot adott ki a szudáni elnök, Omar al-Bashir ellen a Darfúrban elkövetett emberiség elleni és háborús bűncselekmények miatt.(Africa News)
2010-07-19 09:36:45 2010. július 19, hétfő
Kettős merénylet Irán délkeleti részén
Legalább 27 ember vesztette életét egy kettős merényletben, amelyet egy síita mecset ellen hajtottak végre Irán délkeleti részén. Ezen kívül több mint százan sebesültek meg a Zahedán város egyik mecsete elleni robbantásban. Az első robbanás egy katonai ellenőrzőpontnál történt, ahol az iráni forradalmi gárda több tagja is életét vesztette. A támadást a Dzsundallah nevű radikális szunnita csoport hajtotta végre. Zahedán az afgán-pakisztáni határon Szisztán-Balucsesztán tartományban található. A régió az egyik Európa felé haladó kábítószer szállító és elosztó útvonalak egyikének számít, emiatt egyáltalán nem tekinthető biztonságos területnek - több merénylet is történt már itt.(Neue Zürcher Zeitung)
2010-07-19 09:28:51 2010. július 19, hétfő
Öt NATO-katona halt meg Afganisztánban különböző merényletek során
A nemzetközi szövetséges erők öt katonája vesztette életét Afganisztánban több merénylet következtében. A NATO közlése szerint szombaton egy amerikai és egy brit katona lett robbantásos merénylet áldozata az ország keleti, illetve déli részén. Egy másik támadásban újabb három katona halt meg Dél-Afganisztánban - az ő nemzetiségük egyelőre ismeretlen. A NATO pénteki közlése szerint két katona (amerikai és brit) lett szintén merénylet áldozata. Ezenkívül a brit légierő egy katonája halt meg autóbalesetben - ugyancsak pénteken.Ebben a hónapban eddig 53 külföldi katona halt meg Afganisztánban.(Der Standard)
2010-07-15 15:38:44 2010. július 15, csütörtök
Törökország egy terrorizmussal összefüggésbe hozható férfit ad ki Németországnak
A 28 éves német férfi, Salih S. állítólag kapcsolatban állt a Sauerland-Gruppe nevű terrorista sejttel és tagja az Iszlám Dzsihád Uniónak (IJU/IJG). A nyomozók robbantásos merénylet előkészítéséhez használható eszközöket találtak a férfinél. Salih S. 2007 áprilisában kapott kiképzést az IJU-tól Pakisztánban, majd ezt követően a terrorszervezet több akciójában is részt vett.(Spiegel)
2010-07-15 15:35:10 2010. július 15, csütörtök
Nyolc amerikai katona vesztette életét Afganisztánban 24 óra leforgása alatt
Több merénylet is történt kedden és szerdán Afganisztánban - a támadások célpontjai főleg amerikai katonák voltak. A merényleteket a rendőrség központja, illetve más célpontok ellen követték el. Ebben a hónapban eddig 45 katonát veszítettek a nemzetközi szövetséges erők, ebből 33 volt amerikai.(Spiegel)
2010-07-14 20:38:47 2010. július 14, szerda
Mozambik növekvő szerepe a nemzetközi drogkereskedelemben
Az Interpol jelentése szerint Mozambik egyre növekvő mértékben vesz részt a nemzetközi drogkereskedelemben. Az ország az utóbbi években jelentős elosztójává vált a Latin-Amerikából Európába és az Egyesült Államokba szállított kábítószernek. Ronald Noble, az Interpol főtitkára ígéretet tett, hogy a szervezet minden segítséget megad az országnak a drogkereskedelem visszaszorítása érdekében. A főtitkár látogatást tett Mozambik fővárosában, Maputoban, miután az Egyesült Államok drogbárónak kiáltotta ki Mohamed Bashir Szuleman helyi üzletembert. Noble ez után döntött arról, hogy az Interpol szakértőket küld az országba, hogy olyan egységeket képezzenek ki, akik sikeresen felvehetik a harcot a drogkereskedelemmel szemben.(BBC)
2010-07-13 15:34:22 2010. július 13, kedd
Három NATO katonát ölt meg egy afgán katona
Egy afgán katona megölte három brit társát, másik négyet pedig megsebesített. Páncéltörő gránáttal lőtt a csoportra, majd ezt követően elmenekült -az eset az ország déli részén történt. Az elkövetőt a NATO és az afgán haderő közös erővel keresi. 2001 óta már több mint 300 brit katona halt meg Afganisztánban.(Frankfurter Allgemeine Zeitung)
2010-07-13 14:25:44 2010. július 13, kedd
Nagyszabású akció az olasz 'Ndrangheta maffia ellen
Nagyszabású szervezett bűnözés elleni akció keretében 3000 olasz rendőr és csendőr csapott le a dél-olaszországi Calabria régióban tevékenykedő 'Ndrangheta maffiaszervezetre. Több mint 300 feltételezett bandatagot fogtak el a nyomozás során. A 'Ndrangheta-t tartják jelenleg a legkiterjedtebb alvilági szervezetnek Európában.(Der Spiegel)
2010-07-12 11:24:54 2010. július 12, hétfő
Robbantások Uganda fővárosában
Legalább 64-en meghaltak Kampalában, Uganda fővárosában, miután vasárnap este a labdarúgó világbajnokság döntője alatt két robbantást is végrehajtottak. Kale Kayihura kampalai rendőrfőkapitány jelentése szerint az első robbantást egy etióp étteremben, a másodikat pedig egy rögbiklubban hajtották végre. A rendőrfőkapitány azt feltételezi, hogy a robbantások mögött az al-Kaidához kötődő szomáliai milícia, az al-Shabab áll. Az al-Shabab már korábban is fenyegetőzött, hogy támadást fog végrehajtani az ugandai főváros ellen, mivel az jelentős számú hadsereget állomásoztat Mogadishuban a szomáliai átmeneti kormány támogatására.(BBC)
2010-07-12 09:21:51 2010. július 12, hétfő
A német külügyminiszter Németország afganisztáni szerepvállalásáról beszélt
A hadsereg tervezett milliárdos megszorításai ellenére az afganisztáni misszió költségvetését nem csökkentik. "Németország betartja az ígéreteit" -mondta Guido Westerwelle német külügyminiszer. A szerepvállalás "bizonyára nem népszerű, de a saját érdekünkben továbbra is szükséges" -tette hozzá. Azt azonban megerősítette, hogy még a 2013-as törvényhozási időszak vége előtt szeretnék megteremteni a feltételeit a hadsereg fokozatos kivonásának.(Der Spiegel)
2010-07-09 12:26:09 2010. július 09, péntek
Lengyelország egy feltételezett Moszad ügynököt ad ki Németországnak
Lengyelország egy állítólagos Moszad-ügynököt ad ki Németországnak. A férfi jelenleg vizsgálati fogágban van - a határozat még nem jogerős. A varsói reptéren fogták el június 4-én és azzal gyanúsítják, hogy részt vett a Hamasz egyik vezetője elleni dubai merénylet előkészítésében, amelyet Németországból szervezett. Az őrizetbevétel heves izraeli tiltakozást váltott ki. Ez az első eset, hogy az ügy egy nemzetközileg keresett gyanúsítottját elfogták.(Der Spiegel)
2010-07-09 11:51:51 2010. július 09, péntek
A norvég rendőrség három feltételezett al-Kaida tagot vett őrizetbe
Norvégiában csütörtökön elfogtak három feltételezett al-Kaida tagot - a rendőrség közleménye szerint robbantásos merényletet terveztek. A norvég és az amerikai hatóságok már több mint egy éve figyelték a három férfit. Pontos céljuk egyelőre még nem ismert, arra azonban már fény derült, hogy robbanószerkezetet akartak készíteni. Egyikük elfogásában a német hatóságok is részt vettek. (Der Spiegel)
Háttéranyagok
2010. május 21, péntekA vízhiány szerepe a nemzetközi konfliktusokban
A
hidegháború végének közeledtével egyre világosabbá vált, hogy a bipolaritáson
és ideológiai ellentéten alapuló nemzetközi biztonsági architektúra nem lesz
képes az új típusú kihívásokat kezelni. A globalizáció, az iparosítás, a
technikai fejlődés, az egyre nagyobb mértéket öltő urbanizáció, a túlnépesedés
valamint a konzumerizmus olyan folyamatokat indított el, melyeket már nem lehet
államhatárokon belül tartani és megoldani. A 20. század végének közeledtével
egyre láthatóbbá vált, hogy a környezeti problémák globális méreteket öltenek.
Az államok felismerték, hogy a környezetet ért kihívások érintik a szomszédos,
bizonyos esetekben a távolabb fekvő államokat is. A vesztfáliai típusú államok
azonban természetüktől fogva idézték elő ezeket a problémákat, és akadályozták
megoldásukat, megelőzésüket, hiszen a rendszer logikája éppen arra a
territoriális elvre épül, mely szerint az állam saját területéért felel, nem
pedig máséért (Strange, 1999). A kizárólagos joghatóság, a szuverenitás és a be
nem avatkozás elve, mely a mai nemzetközi viszonyok alapját képezi, mint
gátolják az államok globális összefogását ezen a téren. Az államoknak azonban
fel kell ismerniük, hogy „a környezeti szektor a biztonsági szektorhoz kapcsolódott”
és a természet alátámasztja gazdaságunkat, ezáltal társadalmunkat és politikai
stabilitásunkat (Myers, 2007). Amennyiben a környezeti forrásaink csökkennek,
degradálódnak, az állam biztonsági faktora is csökken, ami gazdasági
destabilizációhoz, politikai ellentétekhez, társadalmi feszültségekhez is
vezethet (Myers, 2007). Noha a környezeti biztonság nem új keletű fogalom,
hiszen az államok létezésük óta arra törekednek, hogy természeti erőforrásokban
gazdag területeket birtokoljanak, mégis egyes előrejelzések szerint a 21.
század lesz az, amelyet leginkább meghatároz a természeti erőforrásokért való
küzdelem.
2010. május 09, vasárnapHogy kerül a magyar katona Afganisztánba?- Rövid jogi áttekintés
Miért
vezényel ki Magyarország katonai egységeket Afganisztánba, miért vesz részt egy
olyan konfliktus rendezésében, mely határaitól rendkívül távol van és a hazai
biztonsági helyzetet is látszólag csekély módon befolyásolja? Jelen elemzés
célja, hogy leírja azokat a jogi érveket, melyeket nemzetközi dokumentumok és
annak alapján magyar jogszabályok, határozatok fogalmaznak meg az afganisztáni
szerepvállalás mellett. Ezek után az elemzés röviden bemutatja katonák
külszolgálatba küldésének döntéshozatali folyamatát.
2010. április 17, szombatAz Obama-adminisztráció nyitása Irán felé: dilemmák és lehetőségek - Avagy - A kontinuitás kérdése az Egyesült Államok Irán-politikájában
Az alábbi elemzés jelenleg megjelenés alatt áll a Károli Gáspár Református Egyetem Történettudományi Intézete és a Magyar Külügyi Intézet által közösen rendezett, 2009. november 20-21-én megtartott "Merre tart Irán?"c. konferencián elhangzott előadások alapján készülő tanulmánykötet részeként. A szerző a konferenciát, illetve a tanulmánykötet megjelenését szervezőktől kapott engedély alapján tette elérhetővé tanulmányát a Biztonságpolitikai szemlén.
Bevezetés
Az Obama-adminisztráció első éve alatt igen sokat hallhattunk az új hangvételű washingtoni külpolitikáról és a Bush-éra során megszokott gyakorlattal való szakításról. Obama elnök számos új és ambiciózus külpolitikai kezdeményezéssel vágott neki hivatali idejének. Meghirdette a nukleáris fegyverektől mentes világ programját, a tervek szerint regnálása alatt az Egyesült Államok ki fog vonulni Irakból, és inkább Afganisztánra összpontosít majd, be akarta záratni a guantanamói fogolytábort, és 2009 szeptemberében módosította a kelet-európai rakétavédelemre vonatkozó terveket is. (Az itt felsorolt
kezdeményezéseken kívül nyilván még egy sor más kezdeményezést
meg lehetne említeni - Oroszország, Kuba, Kína, stb. - itt
csupán néhány lényegesebb példát emeltem ki. Részletesebb
listáért lásd: Brzezinski, Zbigniew: From Hope to Audacity.
Foreign Affairs. Vol. 89. No. 1.January-February 2010.)
Természetesen igen nagy médiafigyelem kísérte Washington új Közel-Kelet-politikáját is, különösen ami az adminisztráció Iránnal kapcsolatos új stratégiáját illeti. Sok mindent láthattunk az új amerikai elnöktől ezen a téren is: a Noruz-üzenetet a perzsa újév alkalmából, a Teheránnal való közvetlen diplomáciai tárgyalások sürgetését (Lásd Obama kampányhonlapjának vonatkozó szövgét) , az iszlám világnak címzett kairói beszédet, amelyben Obama megfogalmazta az Izraellel és az arab világgal szembeni egyenlő mértékű elköteleződést a közel-keleti békefolyamat kapcsán. A Fehér Ház ezen kívül igyekezett igen óvatosan fogalmazni a nyáron megtartott iráni elnökválasztások kapcsán, erőfeszítéseket tett Izrael visszafogására annak érdekében, hogy Tel-Aviv nehogy légicsapást indítson az iráni nukleáris létesítmények ellen. A Bush-adminisztrációhoz képest egy megértőbbnek és empatikusabbnak mutatkozó amerikai külpolitikát és Irán-politikát láthattunk. Mintha tényleg valamiféle változás következett volna be - retorikában legalábbis mindenképpen, és ez Irán kapcsán különösen érezhető volt. A következőkben azonban igyekszem felvázolni azt a jövőre vonatkozó forgatókönyvet, amely cáfolja, hogy valóban hosszú távú és gyökeres változás következett volna be Iránnal kapcsolatosan Washingtonban. E gondolatmenet hipotézise szerint a kontinuitás lehetősége ugyanúgy ott rejlik az Obama által támogatott nyitás politikájában is, sőt mostanára már igen egyértelmű jelei vannak a folyamatosságnak. A téma aktualitásából fakadóan csupán a relevánsabb nemzetközi sajtó híreire és cikkeire támaszkodhattam e munka megírása során.
Az
Északi-sark egyike földünk azon területeinek, amelyeket a nemzetközi
közösség még nem „osztott fel" teljesen, így egyértelműnek tűnik, hogy
konfliktusok alakulhatnak ki az érdekelt kívánó felek között. Az
Északi-sarkon érintett államok ezzel szemben elsődlegesen a
kooperációra és a tárgyalásos úton történő, nemzetközi jog szerinti
rendezésre törekednek, ezt egyértelműen kifejtették nemzetköz fórumokon
is, erre egyik példa az ún. Ilulissati Deklaráció. Habár létezik tengerjogra vonatkozó nemzetközi szabályozás (elsősorban az ENSZ Tengerjogi Egyezménye
tekinthető mérvadónak), sokszor találkozunk olyan térségekkel,
amelyekre a Tengerjogi Egyezményt felülíró, bilaterális megállapodások
érvényesek. Elemzésemben elsősorban arra szeretnék kitérni, melyek azok
a speciális jogi szabályozás alá eső területek, amelyek Oroszországot
közvetlenül érintik.
2010. március 23, keddEmberközpontú belügyi szemlélet az Európai Unióban
Az
Európai Unió spanyol elnöksége január 18-án mutatta be főbb
prioritásait. Az elnökségi program legfontosabb részét a gazdasági
válságból való kilábalás, a Lisszaboni Szerződés végrehajtása, a nemi
egyenjogúság biztosítása és az Európai Unió globális aktorrá válása
képezi. Emellett a spanyol parlament pártjai javasolták azt is, hogy az
elnökség vegye a prioritások közé a szabadság, biztonság és jog
térségének megerősítését is, különös tekintettel a terrorizmus elleni
küzdelemre, valamint a bevándorlás- és menekültpolitika
felülvizsgálatára. Az év elején munkáját megkezdő spanyol elnökségnek
fontos feladata lesz, hogy megfelelő cselekvési tervet dolgozzon ki a
svéd elnökség által 2009 decemberében elfogadott Stockholmi Programhoz
(2010-2014), amelynek talán sikerül beváltani a 2004-2009-es időszakra
vonatkozó Hágai Programhoz fűzött reményeket. Az elnökségi trió másik
két tagjának, Belgiumnak és Magyarországnak pedig szintén ambiciózusnak
kell lenniük a cselekvési terv beindításában. Az elemzés a bel- és
igazságügyi együttműködés legfontosabb mérföldköveinek bemutatása után
röviden jellemzi a Stockholmi Programot, amely ennek a
politikaterületnek az alapjait képviseli a jövőben.
A bel-és
igazságügyi együttműködés a 70-es években jelent meg, mint kormányközi
egyeztetési forma a kül- és biztonságpolitikához hasonlóan. A három
részből álló TREVI
csoport lehetőséget adott a tagállamok bel- és igazságügyi
minisztereinek, hogy információt és tapasztalatokat cseréljenek,
valamint egyezményeket fogadjanak el az Európai Tanács igénybevétele
nélkül. Az 1970-es években különösen aktuálissá vált egy ilyen
együttműködési forma, hiszen Európa jelentős részét olyan
terrorcsoportok fenyegették, mint a német Vörös Hadsereg Frakció első és
második generációja, az olasz Vörös Brigádok, vagy a müncheni olimpiai
játékokon túszokat ejtő Fekete Szeptember. Nyilvánvalóvá vált, hogy a
belső terrorizmus és a szervezett bűnözés nem ismer országhatárokat.
Rónyai Rita Belügyi Szemlében megjelent A terrorizmus elleni küzdelem az
Európai Unióban I. című cikke szerint az Európán kívüli
terrorcsoportokkal hallgatólagos megegyezés született titkosszolgálati
módszerekkel, így egy ideig sikerült elodázni a terrorizmus külső
fenyegetésként való értékelését egészen a 90-es évek közepéig (Rónyai
[2004] 94).
2010. január 11, hétfőÚj eszközök az Európai Unió nemzetközi szervezett bűnözés elleni küzdelmében
Az Európai Unió keretein belül megvalósult bel- és igazságügyi együttműködésben egyre nagyobb szerepet kap a nemzetközi szervezett bűnözés elleni küzdelem. Ennek a küzdelemnek a kibontakozását jelzi számos közösségi szintű technikai és intézményi megoldás. Az együttműködés elmélyülését segítik elő a tagállamok erőfeszítéseit támogató és összehangoló szervek, mint például az Europol, az Eurojust és a European Crime Prevention Network. Az különböző európai, integrált információs rendszerek (SIS, EIS, Eurodac, VIS) megalapozzák a szervezett bűnözés elleni hatékony küzdelmet. Az integráció szintjén eddig született cselekvési tervek nagy részére igaz, hogy habár komplex módon igyekeztek megközelíteni a nemzetközi szervezett bűnözés kérdését, a legtöbb esetben a már kialakult bűnözői tevékenységet jelölték meg célpontként, amely ellen az együttműködésből származó különböző előnyök kihasználásával vették fel a harcot. Az európai integráció szervezett bűnözés elleni küzdelmében új színfoltot jelent Dél-Olaszország fejlesztése, amely részben a maffiától elkobzott pénzekből valósul meg. A fejlesztési, szegénységenyhítési politika a szervezett bűnözés kialakulásának okait célozza meg. A szervezett bűnözés a gazdasági fejlődés egyik legnagyobb akadálya Dél-Olaszországban, mivel bénítóan hat a termelékenységre, elriasztja a potenciális befektetőket; és ezzel hozzájárul a tartós munkanélküliség és a többgenerációs szegénység elmélyüléséhez, melynek hatására a legtöbben nem látnak más kiutat, mint az illegális tevékenységet. Ennek az ördögi körnek köszönhetően képes fenntartani a maffia évszázados uralmát a régióban. Az Európai Unió ezzel az új kezdeményezéssel igyekszik segíteni a helyi hatóságoknak a probléma orvoslásában. A szervezett bűnözés elleni küzdelem integráció szintjén létrejött legfontosabb elemeinek bemutatása után e tanulmány kitér a bűnözés társadalmi kötődéseire a kritikai kriminológia alapelveit felhasználva. Ez utóbbira azért van szükség, mert elsősorban a szervezett bűnözés társadalmi kötődései jelentik azt a stratégiai környezetet, amely meghatározza az Unió eszközrendszerét.
Habár a szélesebb körben elterjedt nézet szerint a probléma kezelése saját állami prioritásoknak megfelelően történik a tagállamok részéről, az európai integráció nemzetközi szervezett bűnözés elleni küzdelmének csírái már az 1970-es években megjelentek. 1976 júniusában, Luxemburgban találkozott először a „Trevi Group2, amely egy elsősorban terrorizmus-ellenes kormányközi együttműködés volt a 12 tagállam kormánya az Európai Bizottság, illetve az Európai Parlament között. Tony Bunyan egy 1993-as tanulmányában kiemeli, hogy a Trevi Group harmadik csoportja kifejezetten a nemzetközi szervezett bűnözés súlyos formái ellen jött létre. Az Európai Unió nemzetközi szervezett bűnözés elleni küzdelmében a legfontosabb szerepet az Europol tölti be, nemcsak azért, mert egy a nemzeti egységek munkáját összefogó európai „rendőrségről" van szó, hanem egyúttal nemzeti politikákat kiértékelő, információs rendszereket létrehozó szervezetről is. A véglegesen 1998-ban ratifikált Konvenció felruházza az Europolt az olyan súlyos bűncselekmények elleni küzdelem jogával, amelyeknél szervezett bűnözői struktúra alkalmazása valósul meg és két vagy több tagállamot is érint.
2009. december 17, csütörtökGyakorolhatják-e az államok önvédelmi jogukat terrorszervezet támadása esetén?
Gyakorolhatnak-e államok önvédelmi jogot terrorszervezet támadása esetén? Ennek kérdése először 2001. szeptember 11. után került figyelem a középpontjába, azonban azóta sem született rá kielégítő válasz a nemzetközi jog területén. Az Egyesült Államok 9/11-et követő afganisztáni, majd Izrael 2006-os libanoni, 2008-as gázai offenzívája terrorszervezetek által elkövetett támadásra való reakcióként indult meg.
A kérdés létjogosultságát az ENSZ Alapokmányának helyenként homályos megszövegezése veti fel. Mint minden multilaterális nemzetközi szerződésnél, itt is elmondható, hogy a szerződéskötő államok eltérő érdekei alapján, a szöveg kompromisszum eredménye, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a normák absztrakciós szintje olyan magas, hogy sok esetben rendkívül megnehezíti azok helyes értelmezését. Az 1945-ben elfogadott Alapokmány a II. világháború borzalmainak tapasztalatától vezérelve a 2. cikk 4. bekezdésben általánosan kizárja az erőszak alkalmazásának lehetőségét a Szervezet tagjainak nemzetközi érintkezései során. Az általános erőszaktilalom természetesen a fegyveres erőszak alkalmazásának tilalmára is vonatkozik. Az Alapokmány azonban két indokkal lehetővé teszi a tilalom feloldását: az egyik az ENSZ BT felhatalmazása, a másik - jelen cikk szempontjából fontosabb - egy megtámadott állam önvédelmi joga gyakorlásának lehetősége. A ius ad bellum, a háború indításának joga tehát ezen okok valamelyikének a megléte esetén áll fenn. Az 51. cikk kimondja, hogy a Szervezet valamelyik tagja ellen elkövetett fegyveres támadás esetében az államnak megnyílik a joga az önvédelem gyakorlására. A „fegyveres támadás esetében" megfogalmazás azonban több problémát is felvet. Nem határozza meg, hogy konkrétan kinek a fegyveres támadásáról van szó. Az általános alany használata teszi lehetővé annak a gondolatát, hogy nem csak államok, hanem esetlegesen nem állami szereplők támadása esetén is lehetne önvédelmet gyakorolni és, ezt a logikát folytatva, terrorszervezet ellen katonai akciót indítani.
Mielőtt belemennék a jogi fejtegetésbe, érdemes elgondolkozni elvi síkon ennek körülményeiről. Nemzeti terrorszervezet esetén, mivel a terrorcselekményt az állam ellen saját állampolgárai követik el, így ott a rendvédelmi szervek lépnek fel a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárási törvény vonatkozó rendelkezései alapján. A kérdés inkább nemzetközi terrorszervezet idegen állam ellen elkövetett merényletét követően válik érdekessé. Önvédelmi jogát gyakorolva a megtámadott állam megindítja csapatait. A probléma már csak az, hogy a terrorszervezet nem rendelkezik állammal, melynek területén a fegyveres konfliktust meg lehetne vívni, másrészt nem rendelkezik lakosokkal, melyek védelme érdekében a hadiszabályokat be kellene tartania. A megtámadott állam tehát egyrészt beleszaladna egy olyan háborúba, ahol a másik fél korlátlan eszközökkel, megalkuvás nélkül harcolhat, másrészt a konfliktus szükségszerűen egy másik állam területét is érintené, melynek nem feltétlenül volt köze a merénylethez.
Egy háború - pontosabban fogalmazva nemzetközi fegyveres konfliktus - a nemzetközi jogi gyakorlat jelen állása szerint kizárólag államok között állhat fenn. Kardos Gábor szerint egy nem állami szervezet fegyveres akciója, bármely súlyos is, nem vezet háborúhoz. Tehát összességében elmondható, hogy a terrorszervezet támadása nem viseli azon kötelező jegyeket, amik indokolttá teszik egy katonai offenzíva megindítását. (Kardos 2006: 88.o.) Az Egyesült Államok 2001-ben a terrorcselekmény után megindított támadása e logika szerint tehát jogellenes lenne. A nemzetközi jog azonban biztosít egy olyan körülményt, aminek a fennállása esetén a háború megkezdése mégis jogszerű.
Az államfelelősség fogalmának lényege, hogy ha egy állam egy másik állam ellen a nemzetközi joggal ellentétes cselekedetet követ el, akkor e két állam között felelősségi viszony jön létre. Az állam természetesen nem tud önállóan ilyen cselekményt kivitelezni, hanem azt különböző tisztviselői útján követi el. Így azt kell vizsgálni, hogy az adott személy cselekménye az államának betudható-e. A betudhatóság olyan jogi fikció, amely kapcsolatot teremt az állami tisztviselők tevékenysége és az állam között. Betudhatóságnál tehát azt kell vizsgálni, hogy az állam milyen módon működött közre a cselekmény megvalósulásában, a tisztviselő az ő utasítása, irányítása, ellenőrzése alapján járt-e el, vagy az államnak egyéb módon volt-e komoly szerepe a cselekmény megvalósulásában. (Shaw 2008: 635.o.)
A betudhatóság kérdése azonban nem csak az állami tisztviselők, hanem a terrorszervezetek tevékenysége esetében is felmerülhet. Ezt támasztja alá egyrészt az ENSZ 1974-es 3314. számú KGY határozata, valamint Kardos Gábor érvelése is. Az ENSZ, tisztában lévén az Alapokmány fogalmi zavarai által okozott nehézségekkel, megpróbálta az agresszió fogalmát definiálni és megnyilvánulási formáit taxatíve meghatározni . (Agresszió az ENSZ Alapokmány 39. cikke szerint a nemzetközi béke veszélyeztetése, megszegése vagy bárminő támadó tevékenység. Egyes kutatók elválasztják egymástól a fegyveres támadás és az agresszió fogalmát, azonban mindkettő fennállása esetén a megtámadott állam önvédelmet gyakorolhat.) A Közgyűlés határozata szerint többek között egy állam agressziót követ el egy másik állam ellen, ha a támadást kivitelező terrorszervezetet támogatja, vagy egyéb módon komoly része van a cselekmény véghezvitelében. (Hozzá kell tennünk, hogy a Közgyűlés határozatai nem számítanak kötelező jogforrásnak, de amennyiben az államok saját gyakorlatukba beépítve fokozatosan elfogadják azokat, akkor a szokásjog fejlődésével érvényük kötelező érvényt nyerhet.) Kardos Gábor szerint a terrorista szervezet számára erőforrások biztosítása, területén kiképző bázisuk megtűrése, vagy tagjainak menedék nyújtása megalapozhatja az állam felelősségét. (Kardos 2006: 89.o.) Ez egyrészről önvédelmi jog gyakorlását lehetővé tévő jogi tény, másrészt az államok számára egy kötelező magatartási előírás, mely szerint kötelesek fellépni a területükön bázissal rendelkező, más állam ellen terrorcselekményt elkövető terrorszervezetek ellen. Ennek elmaradása megalapozza felelősségüket és megnyitja a megtámadott állam önvédelmi jogát. A nemzetközi fegyveres konfliktus ezen államok között fog fennállni, megfelelve a ius ad bellum és a háború kritériumrendszerének. Jogi relevanciával tehát egy állam cselekményben bírt betudhatósága számít, ennek körülményeit kell elemezni az önvédelmi jog gyakorlása jogszerűségének vizsgálatakor.
A bevezetésben említett három konfliktus során a megtámadott államok a másik állam betudhatóságát kívánták bizonyítani, ami terrorcselekmények támogatásában nyilvánult meg.
2001-ben Afganisztánban már a merényletet megelőzően az egész világ számára láthatóan eggyé vált tulajdonképpen az állam, a tálib kormány és al-Kaida terrorcsoport. Az állam betudhatósága esetén vizsgálni kell, hogy a központi kormányzat milyen mértékben bír hatalommal az államterület felett. Ebben az esetben elmondható, hogy a tálib kormány relatíve teljes kontrollt gyakorolt az ország felett. A kormányzatnak a terrorcsoporttal pedig olyan mértékű volt az összefonódottsága, hogy a kiképző bázisok és menedékhelyek nyújtása mellett a cselekmény kivitelében valamiféle irányítási jogosultsággal is bírt. (Lattmann; Nagy 2006) Az eset látszólag tökéletes iskolapéldája és gyakorlati megnyilvánulása a fentebb levezetett gondolatmenetnek, azonban az Egyesült Államok, mielőtt megindította volna katonai offenzíváját Afganisztán ellen, kivárta az ENSZ BT reakcióját az eseményekkel kapcsolatban. Az ENSZ BT szeptember 12-én egyhangú döntéssel határozatban elítélte a New York-i és washingtoni merényleteket, az eseményeket a nemzetközi béke és biztonság elleni fenyegetésnek értelmezte. Hangoztatta az államok önvédelmi jogát, valamint kimondta, hogy az elkövetőket támogató országokat, szervezeteket felelősségre kell vonni. (Kónya 2003 20.o.) Bár a megszövegezés konkrét felhatalmazást nem adott az Egyesült Államoknak Afganisztán ellen, azonban a támadás jogossága a későbbiekben nem volt különösképpen vita tárgya.
2001. szeptember 11. kapcsán felmerült Afganisztán mellett Németország felelősségre vonásának kérdése is. A terroristák egy csoportja bizonyíthatóan a területén élt, ott készült borzalmas tetteire, valamint a merényletekhez felhasznált utasszállító repülőgépekre is a német repülőtéren szállt fel. A vádak szerint ha Németország megtette volna a tőle elvárható biztonsági óvintézkedéseket, akkor a katasztrófa is elkerülhető lett volna. (Lattmann; Nagy 2006) Bár a felellősége nem hasonlítható össze Afganisztánéval és a nemzetközi jogi irodalom is elveti vétkességének hangoztatását, a jövőben megfelelő eszköz lehetne a terrorizmus elleni küzdelemben az eset újravizsgálása. A terroristák a kisebb biztonsági lehetőségekkel bíró országokat többek között átutazó vagy egyenesen bázisországoknak tekintik. Bármennyire is erős egy állam biztonsági rendszere, egy a World Trade Center ellenihez hasonló támadás esetén vétlen marad. (A polgári repülőgépek ilyen helyzetben történő likvidálása jogos/ nem jogos voltának kérdésével e cikkben nem kívánok foglalkozni.) Ebből következően tehát meg kell határozni egy minimum kritériumrendszert, amit az államoknak a biztonsági rendszerük kiépítésekor teljesíteniük kell. Amennyiben egy ország nem felel meg az előírásoknak és egy terrorista szervezet ezt kihasználva támadást indít egy másik állam ellen, akkor ezen állam igenis felelősségre vonható lenne. Ennek megvalósítása azonban a jelenlegi nemzetközi gyakorlatban egyelőre még elképzelhetetlen.
Izrael Libanon elleni támadása során a helyzetet nehezítette, hogy bár a Hezbollah politikai szárnya a kormánykoalíció tagja volt, azonban a kormányzat nem tudott az állam egész területén ellenőrzést gyakorolni. Itt tehát a kérdés az, hogy Libanon felelőssé tehető-e azért, hogy ugyan nem támogatja a Hezbollah Izrael elleni rakétatámadásait, azonban azt nem tudja megakadályozni. Jelen esetben a nemzetközi közösség Libanont nem vádolta támadással. (Lattmann; Nagy 2006) Izraelnek a gázai övezet ellen 2006 végén megindított támadása a Hamasz elleni célzott csapások kivitelezésére irányult. Itt az állami betudhatóságot az teszi kérdésessé, hogy a Palesztin Nemzeti Hatóság által ellenőrzött gázai övezet (Palesztina) mennyire tekinthető államnak. Bár Palesztina sem jogilag, sem ténylegesen nem felel meg teljesen az államiság kritériumrendszerének, mivel más állam szuverenitása alá nem tartozik, így a terrorizmus elleni küzdelemben megfogalmazott kötelezettségek vele szemben is fennállnak. A vita tehát azt övezte, hogy Izrael továbbra is megszállás alatt tartotta-e abban az időpontban a területet, mert ha nem, akkor az eseményekért Palesztina önálló szuverénként felellőségre vonható. (Kajtár 2009) Az utóbbi két eset is mutatja, hogy nem lehet egy általános standard szabályzatot kialakítani az önvédelem gyakorlására és az állam betudhatóságára egy terrorszervezet merényleteinél, hanem minden esetet az összes körülmény figyelembevételével kell vizsgálni.
Jelen cikk arra tett kísérletet, hogy a terrorizmus elleni küzdelem kapcsán felmerülő nemzetközi jogi fogalmakat tisztázza. Tapasztalatom az, hogy több elemzés figyelmen kívül hagyja a különböző fogalmak és definíciók eredeti jelentését és ebből következően hibás következtetéseket von le. A terrorizmus elleni küzdelmet jogilag háborúnak, vagy „újfajta háborús konfliktusnak" titulálni alapvetően egy téves megállapítás és egyúttal félrevezető, mivel a terrorszervezet által elkövetett agresszió bármely intenzív is, nem felel meg a háború kritériumrendszerének. Egy terrorszervezet támadása esetén tehát nem szabad azonnal harci jelszavakat skandálni. Mérlegelni kell, hogy a cselekmény egy államnak betudható-e. Amennyiben nem, akkor a büntetőeljárás és a nemzetközi bűnügyi jogsegély keretében lehet eljárni, ellenkező esetben a megtámadott állam gyakorolhatja önvédelmi jogát.
Hivatkozások:
Kajtár Gábor nemzetközi jogász Magyar Narancsban megjelent cikke. 21. évf 4. sz. http://www.magyarnarancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=18222 Látogatva: 2009-12-16
2009. december 09, szerdaAz orosz külgazdasági kapcsolatok eltolódása a gazdasági válság hatására
Oroszország és Kína 3,5 milliárd dollár értékű, több tucat energetikai és politikai kapcsolatok erősítését szolgáló megállapodást írt alá Vlagyimir Putyin 2009. októberi pekingi látogatásakor - számolt be a BBC. A két ország kapcsolatának látványos mozzanata egy új formálódó irányvonalat jelez a válságban megrendült Oroszország külpolitikájában.
Alig tíz évvel az 1998-as orosz gazdasági és politikai válságot követően Oroszországot alapjaiban rengette meg a 2008. őszétől kibontakozó világméretű pénzügyi, majd tovagyűrűző gazdasági válság. Az energiahordozókból és fémekből származó csökkenő exportbevétel, a hitelválság, a növekvő ingatlanbuborék, a bankszektor válsága, az orosz valutának, a rubelnek a leértékelési kényszere hozzájárult a jelenlegi helyzet kialakulásához - írja Stephen Sestanovich, a Council of Foreign Relations elemzője. A gáz- és kőolajexportra épülő gazdaságot különösen érzékenyen érintette az energiaárak hirtelen esése, amely hatással lehet az orosz gazdaságdiplomácia hosszú távú alakulására, különösen az energiapolitika területén.
2009. december 05, szombatTajvan részvétele az ENSZ munkájában - Újabb fejlemények és vélemények
I. Bevezetés
Vajon hány ország van pontosan a világon? Erre a kérdésre többféle választ is kaphatunk. Mivel 192 ország rendelkezik ENSZ-tagsággal, így általában-és tévesen- ezt a számot említik a leggyakrabban. Van viszont két kivétel: a Vatikán és Koszovó, melyek független államok ugyan, de nem tagjai a világszervezetnek. Így a 192-ből 194 lesz, amely eredmény azonban még mindig nem teljes. Tajvan ugyan teljesíti a független államiság kritériumát, politikai okok miatt azonban a nemzetközi közösség nem ismeri el, mint önálló, szuverén államot. Ennek a kérdésnek a gyökereit pedig a kínai- tajvani kapcsolatokban kell keresni.
Miután Tajvan, vagy pontosabban a Kínai Köztársaság 1971-ben elvesztette jogát az ENSZ tagságra, egyre inkább elszigeteltté vált. Ezért Tajpej nagy segélycsomagokkal és egyéb ösztönzőkkel arra csábította a fejlődő országokat, hogy azok diplomáciai kapcsolatokat alakítsanak ki vele. Ez azonban egyre nehezebbé vált Kína meggazdagodásával és a tengerszoroson átívelő kapcsolatok megromlásával. (Taiwan
and the United Nations - At the United Nations a pragmatic Taiwan
changes tack - The Economist;
9/26/2009,
Vol. 392 Issue 8650, p52-54) Peking ugyanis az ENSZ Biztonsági Tanács állandó tagjaként a mai napig ragaszkodik az egy-Kína elv érvényesítéséhez, mely szerint Tajvan része Kínának. - írja a Kitekintő. Emiatt határozottan elutasítja Tajvan külön államként való elismerését és egyúttal ENSZ-be való felvételét. A Kínai Népköztársaság Tajvant „Kína egy elidegeníthetetlen részének tartja, egy olyan tartománynak, amelynek előbb vagy utóbb vissza kell kerülnie a központi kormány fennhatósága alá" - írja Jordán Gyula, az elismert magyar Kína-szakértő 1998-as cikkében. A tajvani próbálkozás viszont páratlan kitartásról tanúskodik: az Economist információi szerint 1993 óta 2009 volt az első olyan év, mikor Tajvan nem kérvényezte csatlakozását az ENSZ-hez. Természetesen ez nem azért alakult így, mert Tajvan hirtelen feladta volna a próbálkozást. Az új tajvani megközelítés inkább azt a politikai irányvonalat jelzi, amelyet a 2008 május 20-án beiktatott Ma Ying-jeou elnök képvisel. (Taiwan
and the United Nations - At the United Nations a pragmatic Taiwan
changes tack - The Economist;
9/26/2009,
Vol. 392 Issue 8650, p52-54, 2p)
1. Tajvan jelenléte az ENSZ egyes szakosított és egyéb szerveiben
1.1. Egészségügyi Világszervezet (WHO) plenáris fóruma
Annak ellenére, hogy a politikai realitások miatt Tajvannak még hosszú évek alatt sem sikerült ENSZ tagállammá válni, valamiféle csekély előrelépés mégis történt a nemzetközi szervezetek munkájába történő bekapcsolódás ügyében.
Ehhez nagymértékben hozzájárult, hogy Ma elnök új politikájával felszámolta az évtizedek óta Pekinggel folytatott csekk-könyv-versengést. Ez a lépés úgy tűnt, végül meghozta gyümölcsét: 2009 májusában az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization - WHO) Tajvannak megfigyelői posztot ajánlott a szervezet plenáris fórumán és ebben a helyzetben a „kínai Tajpej" név alatt jelenhetett meg. A Christian Sicenece Monitor cikke kiemeli, hogy korábban hasonló státuszban lehetett jelen a fórumon a Palesztin Felszabadítási Szervezet és a Máltai Lovagrend, jelezve, hogy Tajvan nem önálló államként vesz részt a szervezetben. 38 év után ez volt az első alkalom arra, hogy Tajvan részt vehetett az ENSZ munkájában. (Taiwan
and the United Nations - At the United Nations a pragmatic Taiwan
changes tack - The Economist;
9/26/2009,
Vol. 392 Issue 8650, p52-54, 2p)
Chien-pin Li tanulmánya rámutatott arra a mozzanatra, amely végül is elvezetett Tajvan Egészségügyi Világszervezet plenáris fórumán betöltött megfigyelői státuszához. 2004-ben ugyanis - bár a nemzetközi szervezet elutasította a Tajpej felvételi kérvényét- Tajvan mégiscsak elkönyvelhetett egy ugyan marginális, de mégsem teljesen elhanyagolható diplomáciai eredményt: az USA és Japán mellette álltak a szavazásnál. (Asian
Survey, Vol. 46, No. 4 (Jul. - Aug., 2006), pp. 597-614
)Úgy tűnt, hogy Tajvan humanitárius érvekre építő fellépése sikerrel járt. Tajpej ugyanis azt hangoztatta, hogy ha kizárják a nemzetközi és regionális egészségügyi szervezetekből, akkor a szigetország állampolgárait és a közegészségügyet jelentős veszélynek teszik ki, írja a Christian Science Monitor már idézett cikke. Tajvan továbbá utalásokat tett a 2003-as incidensre is, amikor is a a Egészségügyi Világszervezet tisztviselői a SARS járvány kirobbanásakor azért nem tudtak a szigetországnak azonnali segítséget nyújtani, mert Kína befolyását felhasználva igyekezett visszafogni őket. Az új típusú influenza miatt félő volt, hogy ez újra megtörténik, közölte a New York Times. Chien-pin Li tanulmánya ezen kívül azt is kiemeli, hogy a szervezet életében való részvétellel Tajvan számára igen fontos lehet, hiszen bepillantást nyerhet a szervezet információs rendszerébe, ezáltal képes lesz a betegségek terjedését nyomon követni és megelőzni.
Az Egészségügyi Világszervezet munkájában való részvétel azonban inkább gyakorlati, semmint politikai jelentőséggel bír. A megegyezés egy hónapokig tartó egyeztetési és tárgyalási sorozat eredményként született meg. Tajvan elutasított minden olyan ajánlatot, ahol a Kínai Népköztársaság részeként tüntették fel és azt kérte, hogy a kezdeményező ne Peking, hanem maga az Egészségügyi Világszervezet legyen. (A healthy
development.Taiwan and the WHO - A shot in the arm for Ma Ying-jeou -
The Economist;
5/2/2009, Vol. 390 Issue 8629, p42-43, 2p)
A kritikusok azonban figyelmeztetnek arra a fontos tényre, hogy az Egészségügyi Világszervezetben való részvétel nincs az államiság kritériumához kötve, vélhetően Kína ezért is engedélyezhette Tajvan részleges részvételét a nemzetközi szervezetben. Lo Chi-cheng, a tajpeji Soochow Egyetem politikatudományi professzora szerint is Pekingé az utolsó szó, és ő fogja meghatározni, hogy Tajpej milyen mértékben vehet részt a szervezetben. Ha Kína elégedetlen lenne Tajpejjel, vagy ha Tajvanban a függetlenség párti ellenzék kerülne hatalomra, Peking azonnal gátat szabhat a szigetország további részvételének a szervezetben - olvasható a Christiane Science Monitor fentebb idézett cikkében.
1.2. ICAO, UNFCCC
Az Economist értesülései szerint 2009 őszén hivatalosan is kiderült, hogy a tagsági kérelem elhalasztásán kívül Tajvan az ENSZ szerveihez sem fogja benyújtani csatlakozási kérvényét, amelyeknél ugyanúgy alapfeltétel, hogy tagjaik államok legyenek. Ehelyett csak a két specifikus területtel foglalkozó testületben kíván részt venni: Palesztinához hasonlóan szeretne megfigyelőként közreműködni a Nemzetközi Polgári Repülésügyi Szervezet (ICAO) munkásságában, valamint a klímaváltozásról szóló ENSZ keretegyezményben (UNFCCC). Ma elnök reméli, hogy az Egészségügyi Világszervezet-tagság mintájára példát mutat majd más nemzetközi intézménynek is, főképp az említetteknek. Az Economist elemzése szerint meglepő lenne ugyanis, ha Tajvant a klímaváltozás sürgőssége vagy a légtér szabályozásának fontossága ellenére kizárnák a nemzetközi politikai élet e két fontos szervéből. A légtér szabályozásának ügyét tekintve különösen, hiszen Tajvan a világ tizenötödik legnagyobb központjának számít a légi szállítmányozás területén.(Taiwan
and the United Nations - At the United Nations a pragmatic Taiwan
changes tack - The Economist;9/26/2009,
Vol. 392 Issue 8650, p52-54, 2p)
Ez nyilván összefügg azzal, hogy Tajvan a BBC információi szerint a 18. legnagyobb gazdasággal rendelkező ország és a hetedik legnagyobb befektető a világon, gazdasági súlya tehát viszonylag jelentős a világgazdaságban.
Összefoglalás
Az elemzés során felhasznált cikkek és szakirodalom alapján csak annyi mondható el, hogy nincsen egyértelmű konszenzus arra vonatkozóan, hogy mi is az előnyös stratégia Tajpej számára az ENSZ-hez való csatlakozás kapcsán. Néhány szakértő azonban kihangsúlyozza, hogy a tajvani ENSZ-csatlakozás ügyének feladása nem szolgálja a tajpeji érdekeket. Ez pedig a következőkre alapozható.
Jordán Gyula már idézett, 1998-as, de sok szempontból még mindig aktuális tanulmánya rámutat azokra a kérdőjelekre, amelyek Tajvan ENSZ-hez való sikertelen csatlakozási kísérletei kapcsán merültek fel. A szerző szerint mindenképpen ki kell emelni a világszervezet egyetemes képviseletre törekvését. Hiszen felmerülhet a kérdés, hogy milyen alapon utasítanak el egy olyan országot, amelynek lakossága nagyobb, mint amellyel a tagállamok kétharmada (egyenként) bír? Mindemellett minden olyan kritériummal rendelkezik, amely az önálló államisághoz szükséges: önálló államterület, kormány és államszervezet, saját hadsereg, vagy éppen a gyorsan fejlődő gazdaság. Másodsorban, Tajvan - annak ellenére, hogy nem ENSZ-tagállam - jelentős szerepet vállal az olyan globális problémák leküzdésében mint a szegénység, a terrorizmus, a környezetszennyezés stb. Azt is meg kell említeni, hogy igen jelentős Tajvan segélyezési tevékenysége. Kína ezt olyan „dollárdiplomáciaként" könyveli el, amelyet Tajpej valójában a nemzetközi elismertség érdekében folytat. Jordán ugyanakkor kiemeli, hogy Kína pontosan gazdasági fölénye révén igyekszik ráerőltetni akaratát Tajpejre, vagyis a kelet-ázsiai nagyhatalom ugyanazt a stratégiát alkalmazza Tajvannal szemben, mint amit ő maga is keményen elítél a tajvani gazdaságdiplomácia kapcsán.
Jordán szerint továbbá a tajvani ENSZ-tagság pozitívan befolyásolhatná a két entitás újraegyesülését. Tajpej tagsága ugyanis lehetővé tenné a rendszeres konzutlációt a két állam között, és magáról az újraegyesítésről is egyenlő felekként tudnának tárgyalni. A szerző azt is hangsúlyozza, hogy ez a lépés nem csak a tajvani elszigeteltség mértékét csökkentené, hanem egyben azok a tajvani erők is teret vesztenének, akik ragaszkodnak Tajvan függetlenségének deklarálásához. Ezzel vélhetően Peking arra való hajlama is csökkenne, hogy agresszióval fenyegesse Tajvant - ez pedig a regionális békét és stabilitást szolgálja - írja Jordán Gyula.
Alex Csiang, a tajpeji politikatudományi egyetem egyik tanára, elmondta, hogy szerinte Tajvannak nem lenne szabad lemondania az ENSZ-tagságról. Véleménye szerint „Ma (elnök) meg akarja tartani a jó kapcsolatokat (Kínával) és az ENSZ-hez való felvételi kérelem nem tesz jót ennek." Sokan látják úgy tehát, hogy a tajvani vezetés lépése nem kedvez Tajpej függetlenségének - írja a Kitekintő idézett forrása. Hasonló véleménnyel van John Wu, a Chen Shui-bian kormány egykori washingtoni követe, aki szerint Ma elnök politikája kockára teszi a tajvani függetlenség hitelességét - írja az Economist korábban már idézett,2009 szeptember 26-i száma.
Az ellentétes vélemény szerint azonban Ma elnök politikája csak alkalmazkodott a valós körülményekhez. Ezt az álláspontot képviseli Wu Nengyuan a Fudzsi városában működő Társadalomtudományi Akadémia Tajvani Tanulmányok Intézetének igazgatója is, aki szerint, „Tajvan döntése racionális lépés volt, mert az állandó csatlakozási kísérletek hatalmas pénzösszegeket és erőforrásokat emésztettek fel", írja a China Daily.
Látható tehát, hogy a tajvani csatlakozást illetően megoszlanak a vélemények. Egyelőre azonban az ENSZ-hez való további csatlakozási kísérletek folytatásán kívül- még az is bizonytalan, hogy Tajpej megfigyelőként részt vehet-e az UNFCCC és az ICAO munkásságában. A tajvani kormány ez ügyben már felkérte diplomáciai szövetségeseit, hogy próbáljanak hatni az ENSZ-tagállamokra a két csatlakozási kérelem szavazásánál. - olvasható Tajvan kanadai gazdasági és kulturális képviseletének honlapján. Hogy Tajpej sikerrel jár-e, az már a jövő titka.
2009. november 26, csütörtökAz információs hadviselés helye a nemzetközi rendszerben
A RAND Corporation, többek között amerikai katonai kutatással és fejlesztéssel foglalkozó szervezet október 9-én adta ki legújabb fehér könyvét Cyberdeterrence and cyberwar címmel, amely az új hadszíntéren, a kibertérben kibontakozó esetleges konfliktusok jellemzőit igyekszik feltárni. A kibertérnek annak ellenére, hogy kevésbé megfogható, és nehezen írható le anyagi tulajdonságokkal, megvannak a maga szabályai és eszközei, amelyek sokban különböznek a szárazföldi, vízi, vagy légi hadviselésnél megszokott szabályoktól. Ebben a rövid elemzésben bemutatásra kerülnek a kibertérnek, mint hadszíntérnek az alapvető ismérvei, kapcsolódási pontjai a biztonságpolitika eddig megismert fogalomrendszeréhez, valamint a transzatlanti, illetve az európai integráció szintjén kibontakozó együttműködés a cyber biztonsági kihívások elleni küzdelemben.
2009. november 25, szerdaA koppenhágai klímakonferencia – egy poszt-kiotói rezsim esélyei1. A Bali Akcióterv és az előzmények
A decemberi koppenhágai klímakonferencia vagy hivatalos nevén az ENSZ Éghajlat-változási keretegyezménye részes feleinek 15. konferenciája (COP15), illetve a Kiotói Jegyzőkönyv részes feleinek 5. konferenciája (MOP5) legfőbb feladata az lesz, hogy a célokat 2012-ig kitűző Jegyzőkönyv számára olyan utódot, újabb keretegyezményt találjon, mely ezúttal a fejlődő országok részéről is nagyobb szerepvállalást követelve Kiotónál sikeresebben veszi fel a harcot a klímaváltozással, illetve annak hatásaival - írja a konferencia hivatalos honlapja.
2009. november 11, szerdaAz amerikai titkosszolgálatok szerepének változása 2001. szeptember 11. után - Rövid összefoglaló
Három héttel a szeptember 11-ei támadások előtt George Tenet, a központi hírszerzés igazgatója (Director of Central Intelligence) interjút adott a „Signal" magazinnak: Ebben olyan hírszerzési hibák lehetőségét vetette fel, melyek katasztrofális következményekkel járhatnak. „Az ország tudni akarja majd, hogy miért nem tettük meg a szükséges beruházásokat, miért nem fizettük meg az árát és miért nem fejlesztettük a képességeinket!" - nyilatkozta Tenet - írja Richard K. Betts a Foreign Affairs 2002 évi januári-februári számában közölt cikkében. A támadásokat követően a szakértők többsége egyetértett abban, hogy a terrorakciók megelőzhetők lettek volna, amennyiben az amerikai hírszerzés hatékonyabban végzi a munkáját. Bush elnök pár nappal később meghirdette és elnökségének legfőbb feladatául jelölte meg a terror elleni háborút („GWOT" - Global War on Terror). Ennek jegyében 2001. október 26-án hatályba lépett a „USA Patriot Act" (Uniting and Strengthening America by Providing Appropriate Tools Required to Intercept and Obstruct Terrorism Act - („Amerika egyesítése és megerősítése a terrorizmussal kapcsolatos tevékenységek megakadályozásához és lehallgatásához szükséges megfelelő eszközök biztosítása révén" című törvény), mely nagyobb mozgásteret biztosít a hatóságoknak az esetleges jövőbeli terrortámadások elkerülése érdekében. A négy éves időtartamra szóló törvény lehetővé teszi bizonyos szervek számára, hogy bírói végzés nélkül lehallgathassanak telefonbeszélgetéseket és e-mail-kommunikációt, illetve hogy ezen hatóságok számára elérhetővé váljanak bizonyos személyes információk - pl. orvosi, pénzügyi és egyéb adatok. Kiterjeszti a pénzügyminiszter jogkörét a pénzügyi tranzakciók szabályozására, különösen a külföldi személyeket és szervezeteket is érintő esetekben. Megnöveli a bevándorlási hivatal jogkörét azáltal, hogy nagyobb teret enged a hivatalnak a terrorizmussal gyanúsított bevándorlók letartóztatására és kitoloncolására. A rendelet ezenfelül a terrorizmus fogalmi körébe vonta a belföldi terrorizmust is, megnövelve ezáltal a megnövekedett hatáskörből fakadó ellenőrzés alá vonható esetek számát. A törvényt a fent említett rendelkezései miatt az emberi jogokat védő szervezetek hevesen bírálták és hatályba lépése óta a Szövetségi bíróságok számos pontját alkotmányellenesnek minősítették - írja Charles Doyle, a Kongresszusi Kutató Szolgálat (Congressional Research Service) egyik elemzésében.
"A klímaváltozásban is lehet valami jó", mondhatjuk Roger Howardra, a New York Times újságírójára hivatkozva. Nem szabad elfelejteni azonban, hogy Howard sem feltételek nélkül teszi meg ezt a kijelentést: szerinte ugyanis a regionális politika szereplőin múlik, hogy a régió az újonnan felmerülő kihívások megoldásának példája lesz-e, vagy sem. Sokak számára még mindig nem egyértelmű a jég alól hosszabb időre felszabaduló területek stratégiai jelentősége. Az egyre jobban visszahúzódó jég új térséget tesz gazdaságilag kiaknázhatóvá, legyen szó nyersanyagok kitermeléséről, vagy új hajózási útvonalakról. Az orosz-amerikai kapcsolatok egy újból megnyíló szegmenséről van szó, érdemes tehát áttekintenünk hogyan reagálnak a régió hatalmai a megjelenő gazdasági lehetőségekre. Howard kiemeli, hogy a Jeges-tenger partján elhelyezkedő államok békés együttélésének záloga a NATO-orosz kapcsolatok alakulása a térségben - írja ismét a New York Times fent idézett forrása.
Az Északi-sarkkal kapcsolatban érdekelt államok eddig is kénytelenek voltak együttműködni egymással olyan területeken, mint a halászat, amely megfelelően kiépült intézményrendszerrel rendelkezik az érdekek diplomáciai úton történő egyeztetéséhez. Legfrissebb példaként tekinthető Oroszország és Norvégia megegyezése a Barents-tengeri halászati kvóták bővítéséről, amit a fenntarthatóság szempontjából megfelelőnek talált, és így jóváhagyott a Nemzetközi Tengerkutatási Tanács (ICES) is - számolt be a Barents Observer című internetes portál. A Times Online kiemeli, hogy az államok számos közös expedíciót indítottak a tengerfenék geológiai feltárására is, amelyek fontos információkkal szolgálhatnak az Északi-sark esetleges, Norvégia, Dánia, Oroszország, Kanada és az Egyesült Államok közötti felosztásakor. A 2007-es orosz zászlókitűzés „showelemei" mellett a két tengeralattjáró mintát is vett a tengerfenékből. Az International Institut for Sustainable Development (Nemzetközi Intézet a Fenntartható Fejlődésért) honlapján megjelent információk szerint 2008 májusában az öt állam képviselője találkozott a grönlandi Illulissat városában, ahol megegyeztek abban, hogy az ENSZ égisze alatt 1994-ben létrehozott Tengerjogi Egyezményt (UNCLOS) elfogadhatónak tartják nemzetközi jogi keretként és a nemzetközi jognak megfelelően fognak eljárni az Északi-sarkkal kapcsolatos kérdésekben. Ennek ellenére nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az államok milyen kényesek szuverenitásuk megsértésére, a következőkben tárgyalt folyamatok pontosan erre szolgálnak tökéletes példaként.
Az orosz nézőpont
Az illulissati megegyezés tartalmával szöges ellentétben áll a valóság: Oroszország Biztonsági Tanácsa (The Security Council of Russia) idén márciusban kiadott egy dokumentumot ("The fundamentals of Russian state policy in the Arctic up to 2020 and beyond"), amelyben a Kreml arktiszi stratégiáját vázolják fel 2020-ig és egy speciális haderő létrehozásáról döntenek. A neves Global Security című honlap ennek kapcsán rámutat, hogy az orosz haderő egyes alakulatai (az eddigi északi és csendes-óceáni régió flottájából és hadseregéből átcsoportosított egységek) is kapnának feladatokat a térségben az orosz érdekek védelmezése céljából. A dátum nem véletlen - a Global Affairs című orosz online portál elemzése ugyanis rámutat, hogy egyes szakértők szerint a régióban található ásványkincsek 2020-tól kezdenek kitermelhetővé válni. Azokon a területeken, amelyekre az oroszok igényt tartanak, a bolygó szénhidrogén-tartalékainak közel 25%-a megtalálható. Moszkva a réz, nikkel, kobalt és platinoid fémek kitermelését majdnem teljesen erre a régióra támaszkodva valósítja meg. Az orosz Biztonsági Tanács szóvivője szerint ez nem jelenti az arktiszi régió militarizálódását, Oroszország mindössze egy hatékony part menti biztonsági rendszer létrehozására és az infrastruktúra fejlesztésére törekszik. Korábban, már 2008 júliusában az orosz kormány bejelentette, hogy hadihajókat küld a térségbe járőrözni - a haditengerészet szóvivője szerint mindezt Oroszország biztonsági érdekei diktálták a megnövekedett térségbeli aktivitás miatt - írja a Guardian az Associated Pressre hivatkozva. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a közelmúltban gyakran jelentek meg hírek olyan orosz stratégiai bombázókról, amelyek amerikai, kanadai, dán vagy norvég légtérben jelentek meg , amely jelzi az orosz érdeklődést a térség iránt.
Hogy néz ki az Északi-sark Washingtonból?
Talán azt is gondolhatnánk, hogy a térség némileg alulértékelt Washingtonban - az Egyesült Államok ugyanis jelenleg csupán három jégtörővel rendelkezik, a két legnagyobb, a Polar Star és a Polar Sea már több mint 30 évesek, a 2000-ben forgalomba állított Healy pedig nem képes olyan komplex feladatokra, mint a másik két hajó. Ezzel szemben Oroszország flottája 20 nehézjégtörő hajóból áll, amelyek közül kettőt kevesebb, mint két éve gyártottak és Moszkva további atommeghajtású jégtörőkkel szeretné bővíteni arzenálját. Egy 2008-as, a Szenátus által kért tanulmány szerint 2008 és 2012 között 1,5 milliárd dollárra lenne szükség ahhoz, hogy a parti őrség a rábízott feladatokat megfelelően el tudja látni (ebben az összegben benne van a jelenlegi három hajó megfelelő működtetésére szánt forrás és két új hajó forgalomba helyezése is) - számol be ismét a Global Security című honlap. A Bush-adminisztráció 2009 januárjában elfogadott egy új Északi-sarkra vonatkozó stratégiát (Arctic Region Policy), ezzel is jelezve, hogy az Egyesült Államok az előző, térségre vonatkozó stratégiai dokumentum 1994-es kiadása óta eltelt időszak után ismételten fontosnak tartja a területet. A Geopolitics North című online portál rögzíti, hogy a dokumentum hangsúlyozza az együttműködés erősítésének szükségességét az ún. Sarkvidék Tanácsban (a térséggel kapcsolatos kérdések politikai egyeztetési fóruma) és foglalkozik a nemzetbiztonság, a klímaváltozás, a gazdasági tevékenységek fenntarthatóságának és a terrorizmus elleni harc kérdéseinek regionális vonatkozásaival.
A kanadai szemszög
Kanada NATO tagállamként északi területeinek védelmét az Egyesült Államokkal közösen kívánta biztosítani a hidegháború alatt, így elhelyezkedése ellenére napjainkra viszonylag elavult flottával rendelkezik. Ahogy azonban Moszkva az Északkeleti átjáró infrastruktúrájának fejlesztésére hivatkozva bővítette jégtörőinek számát, úgy az Északnyugati átjáróra hivatkozva ugyanezt megteheti Kanada is. Ottawa elkezdett többet befektetni északi partjainak védelmébe és két bázis létrehozását tervezi a régióban (egy 100 fő kiképzésére képes tábort és egy mélytengeri kikötőt), ezen kívül pedig egy 720 millió kanadai dollárba kerülő, 10 éven belül elkészülő jégtörőt vásárol. Kanada tisztában van azzal, hogy hadereje nem lesz képes felvenni a versenyt a térségben érdekelt többi nagyhatalom tengeri erejével. Nyilvánvalónak tűnik azonban, hogy ennek ellenére képesnek kell lennie északi területeinek ellenőrzésére - nem véletlenül kerül sor évente az „Operation Nunalivut"-ra, amikor is kanadai erők folyamatosan járőröznek a kanadai felségterületű vizeken.
Norvégia érdekei
Mint azt már korábban is láthattuk, Norvégia egyáltalán nem zárkózik el a Moszkvával való együttműködéstől. Mivel mindkét állam számára nagyon fontos a halászat, szeptemberben egy nagyszabású mentési gyakorlatot tartottak a Barents-tengeren (Barents Rescue 2009), mivel a megnövekedett forgalom miatt szükség van a katasztrófa elhárítási képességek fejlesztésére. Fontos tényező azonban, hogy Norvégia és Oroszország között, a területek elhatárolásáról lassan 30 éve tartó vitát még mindig nem sikerült megoldania a két félnek - szögezi le az Amercian University-hez kapcsolódó honlapon megjelent esettanulmány.
Dánia politikája a térségben
A másik európai szereplő, Dánia is inkább bizonyítékok gyűjtésére koncentrál, amelyekkel alátámaszthatja területi követeléseit. Az idén júliusban nagyobb önállóságot kapott Grönland stratégiai elhelyezkedése kiváló, Koppenhága erre alapozva próbálja kutatásait irányítani. Grönlanddal kapcsolatban felmerült az elszakadás kérdései is, bár sokan vitatják, hogy a mindössze 57.600 fős lakossággal rendelkező sziget képes lenne-e egyáltalán az önálló államiság gyakorlati feltételeit teljesíteni - írja a CIA World Factbook című online publikációja.
Japán új lehetőségei
Értelemszerű, hogy földrajzi helyzete miatt Japán is fokozott figyelemmel kíséri a hajók előtt megnyíló új útvonalakat - írja a Foreign Affairs amerikai folyóirat online portálja. A Foreign Policy Association blogján olvashatunk arról, hogy Tokió idén áprilisban bejelentette: szeretne részt venni a Sarkvidék Tanácsban megfigyelőként. A szervezet blogja szerint a Szuezi-csatorna helyett az Északnyugati átjáró használatával a tengeri áruszállítás időtartama akár 40%-al is csökkenhetne Ázsia és Európa között. Idén nyáron német teherhajók az Északkeleti átjárón keresztül 10 nappal kevesebb idő alatt és 3000 tengeri mérfölddel rövidebb úton tették meg szokásos útjukat Vlagyivosztok és Rotterdam között - jelentette a Times Online. A német cég kijelentette, hogy az Északkeleti átjárón keresztül hajónként 300.000 USD-t spóroltak meg és számításaik szerint nagyobb teherszállítóknál ez az összeg akár meg is duplázódhat. Habár a két átjárónak igen különbözőek a jellemzői, a jövőben mégis versenyhelyzet alakulhat ki az átjárók „fenntartói" között, ebből a folyamatból pedig elsősorban a hajózási társaságok és Japán profitálhatnak.
Kína!? - Avagy az egyéb aktorok érdekei
Talán kissé meglepő, de Kína is megjelent a térségben. Peking már a harmadik sarkvidéki expedícióját indította útnak, Snow Dragon nevű jégtörője teljesen alkalmas expedíciós feladatok ellátására. Kína, habár nincsen a Jeges-tenger partján elhelyezkedő partszakasza, megfigyelő státusszal rendelkezik a Sarkvidék Tanácsban. A dél-koreai és szingapúri hajógyárakban felpörgött a jégtörők és a jég ellen megerősített tankerek gyártása, amely jelzi a térség stratégiai jelentőségének fokozódását - tudhatjuk meg Scott G. Borgerson elemzéséből a Foreign Affairs honlapján.
Az Északi-sark körüli rivalizálás példaként szolgálhat arra, hogy ma már nem csak arra kell koncentrálnunk, hogyan fékezzük meg a globális felmelegedést, hanem számításba kell vennünk a lehetséges következményeit is. A rendezetlen határviták eddig is jelentős forrásai voltak a konfliktusoknak, a nyersanyagokra az idő múlásával egyre nagyobb szükség lesz. A régió jelentőségét Pekingtől Washingtonig felismerik, a végleges rendezésről azonban még túl korai lenne beszélni. Egyelőre azonban igen sok a kérdőjel az északi sarkvidék kapcsán kialakult politikai vetélkedés kapcsán. Az, hogy a klímaváltozásnak vajon valóban sikerül-e megtalálni az előnyös oldalát, elsősorban a felsorolt államok hozzáállásán és a vitás kérdések rendezésének módján múlik majd.
2009. október 28, szerdaSzomália a kalózkodás árnyékában
Szomália nem rendelkezik hatékony központi kormányzattal, mióta 1991-ben az egyesült lázadócsoportok elűzték Siad Barrét, az 1969 óta kormányzó diktátort. - írja a BBC. Ezután a klán milíciák egymás ellen fordultak és eljött a tábornokok és hadurak évtizede Szomáliában, ami romba döntötte „Afrika szarvát"(Horn of Africa) - áll a New Yorkt TImes honlapján. A polgárháborút azonban meglehetős közönnyel figyelte a Nemzetközi Közösség. A 2001. szeptember 11-i new yorki támadás után a nemzetközi biztonság szempontjából fontosabbnak ítélt Irak és Afganisztán elvonta a figyelmet Szomáliáról, amely ekkorra már teljes anarchiába süllyedt, központi kormány nélkül pedig potenciális fészket biztosított a szélsőséges eszmék megjelenésének. Az iszlám radikálisok számának növekedése vonta újra „Afrika szarvára" a Nyugat figyelmét, amely harcot indított az iszlám radikalizmus ellen. Ezzel jelent meg az az igény, hogy a Nemzetközi Közösség aktív szerepvállalással segítse elő Szomáliában a nemzetépítő folyamatokat, ezzel gátat szabva a kalózkodásnak és a terrorizmus terjedésének. A Wahsington Post szerint tehát az Obama-adminisztrációnak így elsősorban nem a kalózkodással, hanem az azt létrehozó anarchiával kell megküzdenie a térségben.
Az iszlám térnyerése Szomáliában
Siad Barre elűzése után a különböző lázadócsoportok egymás ellen fordultak, ezzel teljes anarchiába és káoszba döntve az országot. A klánhovatartozás és gazdasági érdekek alapján szerveződő milíciák ad hoc szövetségben harcoltak egymás ellen, mialatt a civil lakosság teljesen elszegényedett és kilátástalan helyzetbe került - olvasható a Magyar Külügyi Intézet honlapján. A kialakult kaotikus helyzetet tovább rontotta, hogy 1995-ben az ENSZ feloszlatta „UNOSOM II". misszióját, ami a rendet, stabilitást, jogállamiságot és biztonságot volt hivatott biztosítani a térségben. A misszió leállításában nagy szerepet játszott, hogy Mogadishuban egy bevetés során meggyilkolt és az utcán végighurcolt amerikai katonák látványa bejárta a világ tévécsatornáit. Szomália ezután 12 évre békefenntartók jelenléte nélkül maradt. A misszió nem érte el célját, sem stabilitást, sem békét nem teremtett az országban.
Az így kialakult hatalmi vákuumban elkezdtek teret nyertek az iszlám eszmék, így jelent meg az addigi erőviszonyokat átalakító Iszlám Bíróságok Uniója (Union of Islamic Courts-UIC). Ekkor a szervezetnek még nem folytatott iszlamista retorikát, egyetlen célja a sharia bevezetésével a közbiztonság javítása és a közigazgatás megszervezése volt. A szervezet egyre befolyásosabbá vált, 2005 végére már uralma alá vonta Szomália déli részét és a főváros, Mogadishu környező területeit. 2006 elejétől az UIC egyre élesebben bírálta a hadurakat, akik szerintük nem Szomália érdekeit képviselik, nem érdekli őket a lakosság jóléte, vallási hagyományai, kultúrája. Az UIC így nyílt, Allah nevében vívott szent harcot hirdetett a hadurak ellen. Ettől kezdve az Unió radikalizálódásnak indult és kezdett beépülni a nemzetközi keretek között is működő, szélsőséges iszlám mozgalomba - írja a Security Affairs című interentes portál. 2006 közepére a szervezet már teljes egészében ellenőrzése alá vonta Mogadishut és a főváros északi részén megnyitotta Szomália első dzsihádista kiképző központját. A rezsim ebben az évben jóváhagyást kapott Oszama Bin Landentől is. 2006 végén a szervezet igyekezett tevékenyégét a tágabb nemzetközi kontextusba helyezni, amikor is az Unió harcot hirdetett az Egyesült Államok és afganisztáni, szomáliai és szudáni szövetségesei ellen. 2006 novemberében az ENSZ BT. határozatában nyilvánosságra hozta, hogy az UIC fegyvereket kap Irántól uránért cserébe. Eközben a szervezet radikalizálódása az országon belül is folytatódott, egyre szigorúbb szabályokat léptetett életbe a mindennapokban: A milícia bezárta a mozikat, betiltatta a szomálik által kedvelt enyhén narkotikus hatású khat cserje leveleinek fogyasztását, megtiltotta a dohányzást és a zenét. A sajtó számára 13 pontból álló magatartási szabálygyűjteményt léptetett életbe, amely megtiltotta a muszlim vallással ellentétes információk közlését. Ezen rendelkezések a szomáliai társadalom nagy részében nem találtak támogatásra.
Az etióp-szomáliai konfliktus is az UIC hatalomra jutásával eszkalálódott. A szervezet vezetője Sharif Sheikh Ahmed 2006 júliusán bejelentette, hogy az etióp hadsereg átlépte a szomáliai határt és az ország területén tartózkodik. A történtek miatt Sharig Sheikh a szomáliai nép legfőbb ellenségének nyilvánította Etiópiát, és felszólította csapatait az ország területének elhagyására. 2006. október 9-én pedig dzsihádot hirdetett Etiópia ellen és december 21-én háború tört ki a felek között. Az UIC kezdeti sikerei után az etióp hadsereg néhány héten belül ellenőrzése alá vonta Szomália déli részét és Mogadishut is - olvasható az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának honlapján.
Az etióp katonák jelenléte nagyon népszerűtlenné vált a lakosság körében, viszont az is nyilvánvaló volt, hogy az átmeneti szövetségi kormány (TFG) egyedül nem tudja megvédeni magát az addigra gerillaalakulattá formálódó, az UIC legfanatikusabb szárnyát alkotó al-Shabaab milíciával szemben. Az etióp kormány 2009. januárban döntött úgy, hogy kivonja csapatait Szomáliából, miután az Al-Shabaab milícia egyre nagyobb területeket vont ellenőrzése alá.
2009 májusában, 18 év káosz után egy olyan mérsékelt iszlám vezető Sheikh Sharif Sheikh Ahmad került az elnöki székbe, aki széles körben elfogadott és támogatott országán belül és a nemzetközi porondon is. Tőle várják a kalózkodás megszűntetését és a szélsőséges iszlám további terjedésének megakadályozását is.
Egyre nő az amerikai aktivitás a térségben, miután 2008-ban az Egyesült Államok az al-Shabaab terrorcsoportot felvette a terrorista szervezetek listájára és a terrorizmus ellen háborút kiterjesztette Szomáliára is. 2009. szeptemberében amerikai erők Dél-Szomáliában megölték a régóta keresett al-Kaida vezért, Saleh Ali Saleh Nabhant, és összesen mintegy 40 tonna fegyvert küldtek Sharif elnök hatalmának megerősítésére. Problémát jelent azonban, hogy sok szomáliai katonai vezető szoros kapcsolatban áll az al-Shabaab terrorcsoporttal, így az amerikai fegyverek könnyen a terroristák kezére juthatnak.
Az amerikai fellépés mellett jelen van az Afrikai Unió 5000 katonája, a gyenge lábakon álló kormány hatalmának biztosítása érdekében, ennyi katona azonban nem elegendő ahhoz, hogy ellenőrizzék az ország kikötőit, repterét és az elnöki rezidenciát.
Kalózkodás
Évente nagyjából 16000 hajó halad át az Ádeni-öbölben, amely egyike a világ legfontosabb kereskedelmi útvonalainak. A hajók olajt szállítanak a Közel-Keletről, árut hoznak Ázsiából Európába és Észak-Amerikába. Szomália földrajzi elhelyezkedése miatt kitűnő környezetet biztosít a kalózkodáshoz, amelyet tovább erősítenek a belpolitikai viszályok és a rendet garantálni képes biztonsági erők hiánya. Azonban a kalózkodás megjelenésében a külső tényezőknek legalább olyan fontos szerepük van, mint az előbb említett belső faktoroknak. Szomália halászata az utóbbi 15 évben szinte teljesen összeomlott, részben annak következtében, hogy ázsiai, afrikai és európai halászhajók jelentek meg a térségben a helyi halászok konkurenseiként, részben pedig a 2004-es cunami katasztrófa miatt, ami elvitte a halászok csónakjait, ezzel megfosztva őket egyetlen bevételi forrásukhoz szükséges munkaeszközüktől. További problémát okoz Szomália partjainál a tengerbe helyezett hulladék, amely elpusztítja a tengeri élővilágot. Az elszegényedett halászokból verődtek össze azok a 12-15 fős csoportok, akik kalózkodásba kezdtek a part mentén. E tevékenység több szempontból is káros - a nemzetközi kereskedelem drágábbá válik (egy hajóút biztosítási költsége egy év alatt a negyvenszeresére nőtt a Wordpress internetes portál szerint) és újabb bevételi forráshoz juttatja a terroristákat(a váltságdíj egy része a terroristák kezébe kerül, másik része pedig hozzájárul a kalózkodás további finanszírozásához) Szomáliában pedig tovább növeli az éhezők arányát, hiszen blokkolja a nemzetközi segélyek megfelelő helyekre történő eljuttatását.
Az eddigiekből egyértelműnek tűnik, hogy Szomáliában nemzetközi erőfeszítésre van szükség, ahhoz hogy létrejöjjön egy stabil kormány, és annak hatalmát biztosító katonai erő. Ezért a nemzetközi közösségnek elsősorban nem a kalózkodással kell megküzdenie, hanem el kell indítania egy nemzetépítő folyamatot, amely révén Szomáliát kiemelik a bukott államiság keretei közül, ezzel a jogállamiság és a fejlődés pályájára állítva az afrikai országot - írja a Washington Post. Ehhez szükség van a humanitárius segélyek megfelelő helyekre történő biztonságos eljuttatására, a rablóhalászat és a vegyi anyagok elhelyezésének tilalmára, a part menti vizek megtisztítására, a szomáliai haditengerészet kiépítésére és egy biztonsági egyezmény aláírására a szomáliai egységkormánnyal, amelyben az Egyesült Államok deklarálja, hogy kész a békére az iszlám világgal.
Nyilvánvalónak tűnik, hogy a szomáliai probléma megoldása komplex megközelítést igényel - a megoldás nyilván valóan nem lehet pusztán katonai. Értelemszerűen figyelembe kell tehát venni a gazdasági, társadalmi, környezetvédelmi, vallási és kulturális szempontokat. A kérdés azonban egyelőre nem annyira a megoldásra vonatkozó recept minősége, sokkal inkább a megfelelő politikai akarat megléte, vagy hiánya lehet. Amíg a befolyásosabb hatalmak nem hajlandók átfogóbb kezdeményezés keretében lépni Szomália ügyében, addig inkább a probléma tűzoltás jellegű kezelése lehet jellemző a térségben (pl. kereskedelmi hajók katonai védelme, haditengerészeti fellépés az Ádeni-öbölben), amely azonban nem biztos, hogy képes a problémát gyökerénél fogva kezelni. Ha egyszer a politikai akarat már megvan, az átfogóbb megoldás érdekében tett erőfeszítések kapcsán kérdéses, hogy a hosszú távú államépítési stratégiák mennyiben lehet sikeresek az afganisztáni és iraki tapasztalatok tükrében. A szomáliai kalózkodás problémájának megoldása tehát egyelőre várat magára, amely azt is jelenti, hogy a térség instabil jellege nem fog változni - ha a jelenlegi tendenciák maradnak, akkor akár hosszú távon sem.
